20. fejezet Szégyen szemle.

Mendy Szemszöge :

Annyi cuccot pakoltam, hogy mindegy lett volna már, ha az egész szobámat hozom. Alyson ki fog nyírni, na mindegy. Megkerültem a bőröndömet és a táskákat, majd beléjük kapaszkodva húzni kezdetem magam előtt az ajtó felé.
- Alyson, nyisd ki kérlek!!- kiabáltam az ajtó felé, mielőtt megszakadnék a cipekedéstől. pár másodpercig vártam, majd hallottam, ahogy kinyílik az ajtó én pedig hátra sem fordulva, tovább húztam a cuccomat, be Alysonék lakásába.
- Huh, már azt hittem, hogy leszakad a karom és a bőröndön marad. Minek tettetek lépcsőt a ház elé?- sóhajtottam kifulladva, miután elengedtem a csomagokat, majd éreztem, hogy a hátammal neki ütközök valaminek.
- Bocs Alyson... - szóltam, de amikor hátra fordultam, nem a barátnőm állt velem szemben...
Az agyam kikapcsolt. Csak meredtem előre és úgy éreztem, hogy az állam szabály szerűen leesett... a padlót érte. Majd mielőtt totál hülyének nézett volna, gyorsan becsuktam a számat és pislogni próbáltam, de az egyenletes levegővételek nélkülözése mellett ez is nehezemre esett... csak néztem az arcát, a szemeit, a vonásait és ezt hajtogattam magamban... ilyen NINCS!!!!
- Te biztosan Mendy vagy... várj! Segítek ezeket bentebb vinni - szólt hozzám, én pedig csak próbáltam összeilleszteni a hangot a fejemben az arccal és magamhoz képest normálisan viselkedni.
- Köszönöm- nyögtem és csak figyeltem, ahogy a cuccaimhoz ér és hihetetlen könnyedséggel felemeli a rohadt nehéz bőröndöt. Az én bőröndömet!
- Öhm... Alyson merre van?- kérdeztem, amire rám villantotta azt a gyönyörű nézését.
- A konyhában csinálja a vacsorát. Taylor is itt van hamarosan- mondta, én pedig csak bólintottam és a konyha felé sprinteltem.
Alyson a konyhapultnál állt és zöldségeket vágott, én pedig csak oda mentem és kikapva a kezéből a kést, azt a pultra csaptam és egyrészt zavartan, másrészt idegesen és érzésben, totál elaléltan vontam kérdőre a tekintetemmel.
- Alyson Roberts! Ez meg mi a frász? Előbb Taylor, most meg Ő??? Mondd, hogy nem álmodom, különben esküszöm, most fogok hiperventillálni.
Erre nem mondott semmit, csak egy hatalmas vigyor terült el az arcán, amire én még idegesebb lettem és a pultnak dőltem.
- Neki mentem a cuccaimmal és ráadásul úgy bámultam rá, mint aki még életében nem látott fehér embert... ez őrület, de komolyan! Most totál hülyének néz szerintem...- temettem a kezembe az arcom, amire Alyson csak köhintett egyet, én pedig felkaptam a fejem, és a hátam mögé néztem, ahová Alyson feltűnően bámult. Úristen... de rohadt ciki.
- Ő a barátnőm, Mendy- mutatott rám Alyson, és érthető módon Robertet nem mutatta be. Csak felé fordultam és figyeltem azt a tökéletes mosolyt az arcán, ami mindig visszatekint rám a fotókról és az újságokról, majd felém nyújtotta üdvözlésképpen a kezét, amit én gondolkodás nélkül elfogadtam.
- örülök, hogy megismerhetlek. Alyson az utóbbi egy órában rengeteget mesélt rólad- mosolygott, amit én viszonoztam és próbáltam a pulzusomat csillapítani, de valahogy nem nagyon akart menni... főleg, hogy még midig a kezemet fogta és a nyakamat mertem rá tenni, hogy érzi a csuklómnál a szapora szívverésemet, ami majd' át akarja szakítani a bőröm. Így gyorsan megszakítottam ezt a kontaktust, mielőtt újabb kínos pillanatokat kellett átélnem. Így is elég volt a betoppanó jelenetem...
- Bocsi, hogy kicsit nem normálisan reagáltam az előbb, de... Taylor jelenléte is elég volt hirtelen, erre most te is... bocsi, hogyha hülyén viselkedtem- jött ki belőlem hirtelen, amire csak elmosolyodott és a vállát rántotta.
- Semmi gond. Ahhoz képest, jól fogadtad, mert más lányok már a nyakamba vetették volna magukat és sikító görcsöt kaptak volna- nevetett.
- Az én agyam inkább blokkolt- húztam el a szám.
- Segítettek elkészíteni a kaját? Csak, hogy hamarabb végezzünk... közben pedig Mendyvel ismerkedhettek, hétköznapi körülmények között- ajánlotta Alyson, amire én csak felhúztam a szemöldököm, hogy mégis hogyan érti, majd megkaptam rá a választ, amikor Rob a pulhoz állt és rutinos mozdulatokkal vágni kezdte a zöldségeket. Te jó ég! Rob előttem főz, Alyson konyhájában és velünk beszélget... komolyan, ezek után kíváncsi leszek, hogy az agyam mit hoz össze az éjszakai mozira. Talán beválik Alyson „RémRobos” álomkívánsága, most az egyszer.
Megszólalt a csengő, én pedig rögtön magamhoz kaptam, hogy szívni kéne talán egy kis friss levegőt.
- Nyitom! – kiáltott Alyson.
- Nem hagyd majd én! – mondtam, de Alyson kikapta kezemből a rongyot, amivel épp a kezemet töröltem.
- Hagyjátok inkább én, amúgy is elrontanám a kaját. – szólalt meg a félisten előttem, majd Alls elindult, de én meg futottam utána, mert igenis én akartam kinyitni az ajtót.
Rob is csatlakozott, és elkezdett előzgetni, de nem hagytam magam, és amint barátnőm észrevett minket, hogy mi is az ajtóhoz tartunk sietve, ő is elkezdett futni, de neki volt a legjobb, mert ő nem egy kis folyosón küzdött egy istennel. Gyorsan kinyitotta még előttünk az ajtót, és én majdnem elestem a saját lábamba, de Robert megfogta a kezem, és egyensúlyba helyezett úgy, hogy a mellkasához ölelt.
- Szia! – visított Alyson és szerelme karjaiba ugrott.
- Mi folyik itt? – kérdezte érdeklődve Tay, s megcsókolta a kedvesét – Rob én inkább vigyáznék a csajjal… még a végén lecsuknak szívroham miatt! – kezdte rögtön a viccelődést, és mire felfogtam hogy mit is mondott, addigra Alyson már kinyúlt a földön a kacagástól, de a drága, csak vigyorogva tekintett rám… olyan 3 perc erejéig tartott rájönnöm hogy mit is jelentettek az elhangzott szavak, és miután sikerült felfognom, egészen bepipultam.
A saját lábamra álltam, hogy ne kelljen szegénykének még tovább tartaniak, és elkezdtem kergetni a vicces szupersztárt. Alyson már sírt a nevetéstől, és attól féltem hogy bepisil, így gondoltam őt is kergetem egy kicsit, de neki volt annyi esze, hogy berohant a házba, majd egyenesen fel a lépcsőn, és bezárta maga után ajtót.
- Jaj ne csináld már! Nem bántalak tudod jól!
- Emlékszel a múltkor mit műveltél?? Azóta is jóban vagyok a fodrászommal!
- A fene se gondolta volna hogy az pillanat ragasztó! – védtem magam – Ráadásul most nincs semmi a kezembe, csak egy sál!
- Na most meg fel akarsz akasztani! Már azért se jövök ki!
- Ne csináld már! Nyugi nem bántalak! Tudod mit?! Szemet hunyok azon, amit Tay mondott! Csak gyere ki! – kérleltem, és lassan kinyílt az ajtó, és a hölgyemény kisétált, majd lesétáltunk a lépcsőn hatalmas vigyorral a fiúkhoz.
Basszus! Most csináltam hülyét magamból Robert Pattinson előtt. Jesszus én ezt nem hiszem el! Hogy tehettem? Valahogy muszáj kimagyaráznom magam, de hogy tudnék gondolkodni, amikor így néz rám?
- Öhm… izéé… - kezdtem viszont nem nagyon akarództak jönni a szavak a számra – én csak… izéé… hát tudod nem hagyom hogy kötekedjenek velem – váltam lassan vörösborszínűvé, és legszívesebben annak örültem volna, hogyha épp rám zuhant volna a Titanik, és elsüllyedtem volna vele együtt a föld mélyére.
Ő csak elvigyorodott, és úgy látszik nem nagyon foglalkoztatta a dolog… Elkezdtek Tayyal megint beszélgetni, mint ahogy eddig tették amíg én könyörögtem Alysonnak, hogy jöjjön ki.
Nagyot sóhajtottam, amiről még én sem tudom hogy milyen sóhaj volt… megkönnyebbült, vagy szomorú, hogy nem foglalkozik velem.
Alyson elindult a konyha felé, és kíváncsian nézett hátra, hogy én miért nem jövök, de hamar magamhoz kaptam, és orromat lógatva elindultam utána.
- Bocsánat – morogtam, mikor beértünk a konyhába, és folytattam Robert dolgát.
- Ugyan miért? – kérdezte, miközben ő elkezdte felvágni a hatalmas darab szalonnát.
- Hogy megkergettelek titeket. – szomorkodtam, és fel sem néztem a hagymáról.
- De mégis miért? Ez olyan rutin dolog nem? Ilyen nem először történt. – mondta kedves hangján.
- Igaz de… mégis vendég van nálunk… inkább normálisan kellene viselkednem. – ostoroztam önmagam és lepottyant egy könnycsepp az arcomról.
- Jesszus te sírsz? – hallottam meg a legeslegszebb pasi hangját akit valaha hátán hordott a föld, és felnéztem végre a munkámból.
Ő idefutott hozzám, és egy gyönyörű kezeivel letörölte extra gyorsasággal a könnyeimet.
- Ugyan dehogy! Csak a hagyma! – mosolyodtam el, gyönyörű szemeibe nézve.
- Szerintem inkább hagyd! Majd én folytatom Alysonnal a főzést! – szólalt meg Taylor is.
- Hülyéskedsz haver? A múltkor majdnem rosszul lettem a főztöd miatt! – vigyorgott Rob, és elnevettük magunkat.
- Az a múltkor volt, és azóta már vettem pár leckét! Ráadásul nem hiszem hogy olyan nehéz lehet felvágni a hagymát. – morgott, de mi csak tovább nevettünk.
- Nos hát akkor hölgyem kijönne velem csevegni, ha már Taylor lepasszolt? – tekintett rám a szívtipró, és a szívem majd’ kiugrott a helyéről.