Szeretném elolvasni a véleményetek a fejezetekről, ezért meg szeretnélek kérni titeket, hogy írjatok kommentet miután elolvastátok a fejezetet!
Nagyon hálás lennék értük!

FELHÍVÁS

Sziasztok! Szeretném felhívni a figyelmet, hogy mostantól a Cseréket a Főblogom "Cserék" menüjében találjátok meg!

18. fejezet Deja Vu

A kicsi Alyson félig el volt bújva szerelme mögé… mint valami gyerek. Olyan kis aranyos volt, hogy kedvem támadt megsimogatni, de az hogy nézett volna ki? Tay tuti nekem jön… és szerintem elég lesz neki Alex kitörése.
- Hellóka! Nicsak! Csak nem megjöttél? – süvöltött végig a harc előszele Alex felöl.
- De! Megjöttem! Csak nem hiányoztam? – készült fel a harcra Tay mosolyogva, s elkezdtek verekedni.
A lány árván, kissé feszülten állt egymagában , s ijedten figyelte ahogy Alex izmai kiduzzadnak, amint Tayt próbálja földre kényszeríteni.
- Nyugi ez csak sima rutinművelet. – sétáltam oda hozzá, s megrezzent, mikor észrevette hogy mellette állok.
- Öhm… aha… biztos – mondta alig hallhatóan még jobban megfeszülve vékony hangján.
- Amúgy… - nyújtottam felé a kezem – Kellan Lutz – mosolyogtam rá, és kezdett feloldódni látva azt a bizonyos „Hülyének nézel? Eddig is Tudtam!” arcát, de elfogadta az üdvözlést.
- Alyson Roberts! – fogta meg a kezem, s kezet ráztunk.
Ennek a csajnak aztán tényleg puha keze van… és szép is… meg aranyos is… Nem csoda hogy a mi Jacobunk megszerette.
- Hát… nem semmi, hogy Tay pont egy rajongót fogott ki magának – kezdtem bele a beszélgetésbe.
- Nem vagyok teljesen rajongó – válaszolta, s elcsodálkoztam – Én tényleg szeretem. – mondta, szomorúan kedvesét nézve.
- Ez csak jó nem? – kérdeztem szimplán.
- Igen csak… olyan érdekes hogy pont én.
- Hát igen!! Arra a mai napig is emlékszem… amint megláttalak tudtam, hogy te vagy az a csaj akit a sürgősségire kellett vinni. – kacagtam el magam, s belebokszolt a vállamba halványan, hogy meg se érezzem.
- Az akkor volt!! Most most van! – elhallgatott kínosan – bár tényleg az a csaj az, aki most kézen fogva mászkál a világ egyik legnagyobb sztárjával. – nyöszörögte kissé elszégyellve magát.
Én már csak kacarásztam nyöszörgésén, és azon hogy fülig vörösödött.
- Örülj neki! Szerencsés csaj vagy az biztos! – vigyorogtam.
- Az nem kifejezés! Viszont… nem leszek az ha Alex Meraz most halálra kínozza… - meredt keserűen Alexre, aki még mindig küzdött azért, hogy Tay megadja magát, de úgyse fogja. Nehogy már a csaja előtt szégyenüljön meg!
- Oh ez el fog tartani egy darabig, amíg…
- Taylor Lautner! – harsant fel egy mérhetetlenül dühös hang, és mind megrezzentünk.
Oldalra pillantottam Alysonra, akin látszott, hogy az ájulás határán van.
A harc befejeződött, s mind kihúztuk magunkat. Főleg a lányka mellettem. Olyan komolysággal nézett rá, hogy az már fájt! Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással van maga David.
- Van fogalmad róla hogy mennyit késtél?? – ordított.
- Bocsánat! Csak…
- Nincs semmi csak! – hirtelen megállt, mikor észrevette a mellettem lévő személyt, s látszott rajta, hogy próbálja lenyugtatni magát – Menj sminkeshez! Folytatjuk a normális munkát! Ezt meg majd befejezzük! – morogta végül, s Tay már el is iszkolt mellette.
Elindult felénk David, s megállt a levegő. Mindenki feszülten figyelte a műveletet, én pedig készen álltam elkapni az elájult lánykát.
Mikor elénk ért Alyson jól láthatóan remegett egész testével… bár nem is csodálom… az ő helyében én is ezt tenném.
David megmozdította a kezét, s hangosan hallatszott a szisszenés mindünktől.
- Szia! David Slade! – nyújtotta felé a kezét köszönés képen.
Alysont egy jódarabig figyelte, ahogy David üdvözlése arra vár, hogy elfogadják, majd félve, mint akit ráz az áram úgy remegve ő is felemelte a kezét, és végül a főnök nyúlt a kezéért.
- Nagyon örülök hogy megismertelek! – folytatta.
- Én is nagyon örülök! – nyöszörögte – Alyson Roberts! – mutatkozott be félve, s úgy tekintett a rendezőre, mintha David maga lenne az ördög, aki épp keresztbe akarja lenyelni őt. Viszont sajnos nem sokat tévedett. Aztán mikor David felnevetett mindenkinek megcsillant a szeme.
- Jesszus! Nyugi nem öllek meg! – újból csak kacagott – Úgy nézel rám, mintha én lennék Aro! – kacagott tovább, s megjelentek az első apró mosolyok.
- Mi folyik itt? – kérdezte az immár félmeztelen vérfarkas belépve társaságunkba.
- Taylor mond meg neki hogy nem eszem meg! – vigyorgott David. Tay hosszan elgondolkozott aggódva tekintve kedvesére.
- Vigyázz vele! – mondta ki végül.
A lánykából hirtelen elpárolgott minden erő. Összeesett megint, és láttam előre, hogy megint a mentőket kell hívni.
- Mi lesz ezzel a lánnyal, ha melletted kellesz elaludnia? – rázta a fejét Nikki.
- Nászajándéknak Koporsót kellesz neki venni. – viccelődött Jackson.
- Jól van lehet leszállni róla! – kapta fel a vizet a hős szerelmes, s karjaiba emelte szerelmét.

Amanda Wallker szemszöge:
Csak annyit láttam, ahogy Kellan Lutz kiszalad a falak mögül, és hirtelen észrevesz.
Felém intett, én pedig körül néztem, hogy kinek szól, majd mikor észrevettem, hogy nincs mellettem senki magamra mutattam, és bólintott.
Átmásztam a szalagon, s felé futottam.
- Alyson megint beájult! – kezdte rögtön, és elöntött az aggodalom.
- Jesszusom!! Jól van??
- Szerinted? – mosolygott – Na gyere! Tay tudta hogy kint vagy! És te vagy az egyetlen, aki tudja az anyja számát, ugyanis Alyson nem hozta magával a telefont.
Bólintottam, s nagyot sóhajtottam. Hogy lehet ilyen felelőtlenül hülye a barátnőm? Bár… kíváncsi vagyok mi 5történt már megint.
Amint beléptem minden szem rám szegeződött. A lélegzetem elállt, s inkább kerestem a barátnőmet, mintsem megtaláljam azt a személyt, akitől én is kifekszek.
Hamar meg is lett a bolond barátnőm… és nem csodálkoztam el.
- Legközelebb pólóba gyere ki! Vagy küldjétek ki Alysont a friss levegőre, míg így vagy! – poénkodtam Jacobbal.
- Meglesz! – kacsintott rám.
- … igen! Igen! Köszönjük szépen! – hallottam meg a hátam mögül egy nagyon édes hangot, de nem fordultam meg – Hamarosan ideérnek. – mondta, miután letette a telefont… legalábbis gondolom.
- Oké! – válaszolta Tay átnézve felettem.
„NEM NÉZEK HÁTRA! NEM NÉZEK HÁTRA!” – gondoltam magamban, s közben olyan kínosan éreztem magam, amilyen kínosan csak lehet.
- Szia! Te vagy Alyson barátnője igaz? – bökdöste meg a vállam.
„URAM EDWARDOM! HOZZÁM ÉRT!” – álltam az ájulás szélén, de képzeletben nagy levegőt vettem, és hátra néztem.

17. fejezet Döntöttem...

Alex Meraz Szemszöge :

- Ej Taylor jól eltűnt azzal a csajjal… hogy is hívják?
- Alyson. Egyáltalán nem tetszik, hogy ennyire oda van Tay ezért a csajért… még baj hoz a karrierjére… - morogta David, de mi már csak forgattuk a szemünket.
Komolyan David olyan mint Charlie. Az oké, hogy egy régi barátjával járjon valamelyikünk, de ha valaki másba zúgunk bele az már katasztrófa, meg összerombolja a karrierünket. Szörnyű ez a pasas, de hát el kell viselnünk, hisz ő a főnök.
- Na jó mivel Tay nincs itt nem tudunk mit kezdeni. – szólalt meg Ashley, és már vette a vállára a kis női fegyvertárát… egy retikült.
- Héj!! Álljon meg a menet! Attól még összeüthetünk egy paródiát nem?? – kérdezte David Melissára nézve, aki zavartan nézett vissza rá.
- Paródiát?? Taylor nélkül? Hmm… - hosszan elgondolkozott, majd felnyitotta a gépét és elkezdett gépelni.
„Hurrá” hangzott a halk, unott együttérzés a csapatban, úgy hogy David meg ne hallja.
Ez nem ér! Taylor ezt még megkeserüli, hogy kimarad abból, hogy hülyének nézzék. Hú ha a szemem elém kerül komolyan meggyepálom a kölyköt. Most otthon lehetnék feleségemmel, és mégis itt kell robotolnom, plusz még hülyének is fognak nézni.
- Szóval a lényeg, hogy…

40 Perccel később:

Jasper nagy nehezen elhurcolt a hátán a Cullen csapat elé, majd letett a földre de nem eresztett.
- Úristen! Mi történt? - kérdezte egyszerre az épp kipakoló család, hisz nemrég voltak a forgató könyv szerint vakáción.
- Úgy öt napja, ez az idióta elkezdett üldözni engem! – förmedtem mindnyájukra, miután a Kamera épp a pofámhoz ért - Nem hagyott békén, valami olyasmit hebegett, hogy én leszek a legjobb barátja! Meg rendszeresen gondozni fog, etet, kapok bolhanyakörvet, meg ilyen hülyeségeket! – morogtam, majd Rosalie megszólalt.
- A Bolhanyakörvet támogatom! – kiabálta lelkesen, amire egész testemmel remegni kezdtem, de Jasper mellém sétált és megsimogatott, én meg unott képpel néztem arra a gondoskodó arcára, és abbahagytam a dühkitörést.
- Szóval! Azt hittem, legalább viccel, vagy ilyesmi és mivel farkas alakban voltam, nem tudtam vele beszélni. Már épp átváltoztam volna, mikor ez a barom le akart teperni és egy póráz volt nála. Hát erre, annyira mérges lettem, naná, hogy nem tudtam visszaváltozni. Gondoltam elfutok, majd a határnál úgyis megáll, de ez a rohadék még a határt is átlépte volna, ha nem fordulok vissza és morgok rá! A többiek azt hitték, hogy hülye vagyok! Kiröhögtek. Aztán, mikor másnap sem hagyott békén, kezdtek komolyan venni. Egész eddig folyamatosan zaklatott! Amint megláttam, vagy megéreztem a szagát, olyan ideges lettem, hogy rögtön átváltoztam! Adnak távoltartási végzést vérszívók ellen is? És most elkap, aztán ideráncigál! Mi a fene van ezzel? – kiabáltam, megint remegve, de a kis „gazdám” megint lenyugtatott.
- Ez egy jó kérdés. - mondta Carlisle. - Edward, esetleg meg tudnád mondani, ha már a fivéred nem szól egy szót sem?
- Hát nagyon kuszák a gondolatai, de megpróbálom kideríteni… - mondta Robert, s bevetette azt a speciálisan gondolkodó arcát, amin mindig elnevetem magam.
- ELÉG! – kiáltott bele David, s mérgesen felém nézett – Alex az istenért is!! Sosem fogod megszokni, hogy ilyen pofát kell vágnia? – kiabált, de ez sem hatott… tovább nevettem.
- El…elnézést! – kacarásztam, majd nagy levegőt vettem, s komoly arcot erőltettem magamra.
- CSAPÓ 28!
- Hát nagyon kuszák a gondolatai, de megpróbálom kideríteni. – mondta újból azt a gondolkozós arcot vágva, de most meg ő nevette el magát, és már mi se bírtuk nagyon.
- Ajj! Jól van 10 perc szünet! Addig próbáljatok hozzászokni! – morogta David, s hátra ment venni egy kávét, mint mindig, mikor kikészítjük.
A szemünkkel végigkövettük a főnököt, míg eltűnik, s utána kezdtünk el újból nevetni.
Hülye egy forgatókönyv… ilyen marhaságot is csak Melissa tud kitalálni… még hogy Jasper kutyát akar és ezért hazacipeli Pault. Hát ilyen nincs!
Egyre jobban és jobban röhögtünk, nem bírtuk megállni.
Újból kezembe vettem a forgatókönyvet és elkezdtem olvasgatni.

Alyson szemszöge: (40 perccel ez előtt)

- … és te ilyen lányt szeretnél aki mindent kimond? – néztem gyönyörű szemeibe.
Ő elkezdett mosolyogva bólogatni, s nagyot sóhajtottam szerelmesen, teljesen elalélva a tekintettől.
Döntöttem.
- Hát… ha ide óhajtasz költözni miattam a szomszédba örökké akkor…
Nem tudtam befejezni megint a mondatot, azonnal megcsókolt boldogan, s hevesen, s most már én is tudtam mit csinálok. Taylor Lautnerrel csókolózok.
Olyan… csodálatos. Kicsit nyálas, de akkor is olyan jó őt csókolni. A szívem hangosan dobog, és úgy érzem, boldog vagyok. Hiányzott már ez a boldogság, és rájöttem az előző kérdésemre. Lautner volt mindig is a szívem választottja, hisz sokkalta boldogabb vagyok vele, mint Brownnal. Vele úgy éreztem mindig is csak alsóbb rendű lény vagyok nála, Lautnerrel meg tudom hogy egy szinten vagyok, még ha ő sztár is, de van miről beszélgetnünk, és ugyan az a stílusunk szinte… ezt persze azon a bizonyos parkos óráknál tudtam meg. Olyan jó volt már akkor vele lenni, és el sem hiszem, hogy nem vettem észre mennyi a különbség amikor vele vagyok, és amikor Brownnal voltam. Most már tudom hogy ez a Tay az igazi, akit most csókolok, és sose lesz más remélem.

Taylor Lautner szemszöge :

Újból megcsókoltam, s nem akartam ezt a csodás tevékenységet abbahagyni. Olyan boldog voltam végre hogy vele lehetek. Végre azzal lehetek akivel akarok, és akit szeretek teljes szívemből. Bármit megtennék ezért a lányért. Akár a karrieremet is feladom csak vele legyek, hisz tetőtől talpig szerelmes vagyok belé.
A csókunk véget ért lassan – ami megjegyzem hogy nagyon pocsék érzés – s érdekesen böngészte a szemeimet.
- Ezt nem hiszem el! – mondta döbbenten.
- Mit nem hiszel el?
- Én… én… én veled járok! – nyögte ki mintha valami csodáról beszélt volna.
- Igen.
- De ÉN! Az a lány aki már a Twilight óta Jacobról álmodozik! Az a lány aki elájult amikor még nem is látott!! Én járok veled! – esett lassan kétségbe és már kezdett hisztérikusnak hallatszódni a hangja de az az óriási mosoly az arcán megnyugtatott hogy nem kell diliházba költöznöm mellé.
Elkezdtem jóízűen kacarászni rajta, de ő csak mosolygott tovább s hitetlenkedett.
- Jaj na!! Ez nem vicces!! Eddig azt hittem csak rajongok érted most meg rájövök hogy egyenesen szerelmes voltam minden képbe a szobámban amin rajtavoltál! Ráadásul most hogy megismertelek csak még jobban beléd estem!
- Nagyon szeretlek! – öleltem meg, s ő szintén átölelt, s a kezét felcsúsztatta a hátamra.
Nagyon jól esett ez a kis simogatás, s az ölelése. Vissza sem akarok emlékezni milyen szörnyű volt erre várni.
- Én is nagyon szeretlek!! – mondta ő is, és egyre szorosabban öleltük egymást.

Alyson Szemszöge (5 perccel később):

- Eljössz velem dolgozni? – kérdezte kíváncsian, mikor épp a cukrot öntöttem a teás kancsóba.
- A kutya fáját! – mérgelődtem, mikor vagy fél kg cukor beleborult az alig 1 literes üvegbe, amiben vagy 5 evőkanál citromlé várta az ízesítését – most már teljes értékű limonádét iszunk, nem teát! – morogtam, s kikapcsoltam a vízforralót, majd öntöttem a cukorhoz még több citromlevet, hogy ellepje a cukrot… végül még talán egy két deci víz belefért, s elkezdtem kavargatni az immáron cukros citromlének nevezhető italt.
- Nos? – kérdezte újból.
- Nem tudom hogy jó ötlet e… - kavargattam az innivalót – David úgy kivág a forgatásról, hogy el kellene hagynom a földrészt. – nyöszörögtem, s megint elnevette magát.
- Mennék veled. – mondta.
- Itt hagynád a munkatársaidat?
- Hagynálak egyedül bolyongani a világban? – vágott vissza, s ez mind nagyon jól esett.
- Nem fognak meggyepálni ha visszamész?
- Valószínűleg… de jobb mint David kitörése. – mosolygott, s nagyot sóhajtottam… nem igazán ismerek én ott senkit… csak elképzelésem van milyenek lehetnek.
- Rendben. Akkor menjünk!

Kellan Lutz szemszöge.
Forgatási Helyszín

Szerencsére nem volt valami sok szerepem… csak röhögni az egészen, amit már amúgy is tökéletesen megy. Ez a szerep igazán rám illik… bambulni és nevetni.
Már harmadjára olvastam végig a forgatókönyvet, de még mindig nem szoktam meg…
- Na jó!! Alex! – emelte fel a fejét Robert, s bevetette azt az érdekes pofát.
Persze a problémás szürke nem bírta ki nevetés nélkül, miután elkezdtem jó hangosan hahotázni.
- Sziasztok! Miről maradtam le? – jött be végre dolgozni Tay, Alyson kezét fogva.

16. fejezet A Csók

- Jézusom! Taylor Lautner megcsókolt! – folytattam, és már komolyan igazán abbahagyhatnám… ezt most miért csinálom, hogy egyre jobban nevettetem szegényt… ennyire meg akarok halni, mint boszorkány?? – na jó abbahagyom. Megcsókoltál… miért? – kérdeztem, az amúgy tök egyértelmű válasszal válaszolható kérdést.
- Egy ideje már készültem erre, csak hát… - elgondolkozott, és hirtelen a kacagás abbamaradt – bocsánat. – fejezte be, majd lehajtotta a fejét bűnbánóan, és az én szórakozottságom is elszállt.
- Miért kérsz bocsánatot? Nem te vagy az első aki megcsókol… - mélyen elgondolkoztam, majd folytattam – visszacsókoltam? – kérdeztem, ugyanis dunsztom se volt erről az információról, pedig tuti eltelt vagy 2 perc csókunk között.
Az ő csodás, mélyről jövő nevetése újból felhangzott, s ez a csodás hang betöltötte az előszobát, majd mikor abbahagyta, csak bólogatott mosolyogva.
- Hát… Kristennel könnyebben ment. – vigyorgott, én pedig a vállába bokszoltam durcásan.
- Kristennel meg volt írva! – morogtam, de ő tovább kacarászott.
Lassan nem bírtam én sem magamban tartani a mosolyt és a jókedvet, s követtem Taylort a nevetgélésben. A végén mint Mendynél, már csak azon nevettünk, hogy a másik nevet.

Taylor Lautner szemszöge:

Összekulcsolta karjait, és inkább más merre nézett durcázva, mintsem rám. Olyan aranyos volt ilyenkor, amikor megpróbál haragudni, pedig egyáltalán nem megy neki, a szája széle mindig felfele kunkorodik...
Ezen csak nevetni tudok, hogy milyen édes, és igazán hálát adtam az istennek, hogy nem úgy reagált, mint ahogy megálmodtam.
Pocsék egy jelenetet kellett nem egyszer végigjátszanom. Volt amikor elfutott, volt mikor elkezdett sírni, de volt olyan is hogy kitessékelt az ajtón, majd a mikor megálltam a ház előtt a lábaim felmondták a szolgálatot, s utána meg kijött hozzám, és a vállamon sírt… mindegy a lényeg hogy pocsék volt az összes ilyen álmom.
Most pedig csak nevetek az egészen, már csak arra lennék kíváncsi, hogy mi lesz tovább, vagy hogy mire gondol most, vagy mire fog gondolni, és hogy veszi fel az egészet ezek után?!
- Mi lesz ezek után? – kérdezte megtörve, már a kínos csendet.
- Az lesz, hogy a fiatalember nem fogja tönkretenni az amúgy rendezett életedet! – szólalt meg Alls édesannya, amitől szegény lány úgy megijedt, hogy a nyakamba ugrott szó szerint
- Szent Jacob! A vámpírokat hozod rám! – kiabálta ijedten a karjaimban heverő lány, majd a fejét felém fordította egy pillanatra, és mikor meglátta hogy egy kitörő nevetést próbálok elnyomni elpirult és lesütötte a szemét.
A barna hajú, kissé nagyon mérgesnek tűnő nő karba tett kézzel állt velünk szemben felöltözve, táskája a vállára helyezve.
- Nem szeretném a lányomat még egyszer a címlapon látni fiam… szerintem dunsztod sincs milyen állapotban volt szegénykém… nem hogy még ezen a héten… - morogta, mérgesen a szemembe nézve.
- Jól van anya nem kell a házisárkányt játszanod, és ha tudnád részben miatta voltam olyan pocsékul. Brown csak rátett egy lapáttal… nah jó több mint 50% hogy miatta többet szenvedtem, de akkor is nagyon sajnáltam, hogy nem barátkozhattam többé TL-el. – vágott vissza mérgesen Alyson.
- Kicsim, én csak nem szeretném, ha olyan lenne az életed, hogy fotósok kísérnek mindenhova.
- Én meg azt akarom hogy olyan legyen! – morogta, és igazán meglepődtem most… azt akarja hogy fotósok kísérjék mindenhova? Szóval…
- Hát a te életed kicsim. De akkor is tudd, hogy féltelek, és Ebben az esetben Edwardot jobban csípem. – mondta, majd kikerült minket, és kisétált az ajtón.
Beállt a síri csend.
Ez bukta volt. De nagyon. Hogy érti azt, hogy Edwardot ebben az esetben jobban szereti? A lényeg pedig az „ebben az esetben”-en van.
Ez a helyzet már számomra is kínos volt, még ha jól is esett ahogy ölel, de akkor is kíváncsi voltam, hogy áll ehhez az egészhez. Mi van ha nem akar velem lenni? Mi van ha inkább az anyjára hallgat?
Alyson csak ölelt és ölelt, míg észre nem vette magát. Akkor elengedett gyorsan, és ez a kellemes érintkezés hirtelen megszűnt.
- Miért csókoltál meg? – kérdezte megint, most már sokkalta komolyabban, és ijedtebben.
- Mert szeretlek. Tetszel nekem. Ilyen lánnyal még sosem találkoztam, mint te. Mindig jókedvre derítesz, és minden könnycsepped olyan nekem, mintha gyomorszájon rúgnának. Nem akarom hogy szomorú légy. Azt szeretném ha boldogan élnél… velem.
- Hány lánynak mondtad már ezt? A való életben.
- Neked. Eddig te voltál a második, akibe szerelmes lettem.
- Na persze! Swift kisasszony, vagy Selena Gomez?
- Nem minden úgy van, ahogy azt a sajtó megírja, vagy ami látszik. Sokak életébe beleszólnak, aki még nem házasodott meg. – mondtam el egy szakmai titkot. – de most én következek! Tényleg azt szeretnéd, hogy fotósok kísérjék utadat? – kérdeztem, s hosszan elgondolkodott.

Alyson szemszöge:

Hogy azt szeretném e, hogy fotósok kísérjék utamat?
- Nem. – válaszoltam, s látszott az arán, hogy csalódott, ezért megszólaltam újból, hogy jobb kedvre derítsem – nem csípem az ipséket. Emlékszel mi volt a múltkor is? Majdnem odakiabáltam, hogy jöjjenek csak közelebb… Szeretek fényképezkedni, azzal nincs gond. De néha olyan pocsék fotókat csinálnak hogy szörnyű. – ráztam meg a fejem hitetlenkedve, s közben visszagondolva a megannyi újság címlapjára.
Végre újból vigyorgott, amibe beleszerettem, mikor először láttam a Cápasrác és Lávalány c. filmben… emlékszem akkoriban voltam olyan bolond, hogy amikor elmentünk hajókázni, belevetettem magam a mély vízbe, mikor anya nem látott, és megszállottan kutattam a víz alatt, hátha talán értem jön. Na de ezt az egészet keresztapukám elrontotta azzal, hogy utánam ugrott és felhúzott… majd még utána kaptam egy taslit is és nem egyszer ordították le akkor a fejemet, merthogy „cápák is vannak a tengerben”
Könyörgöm! Én pont ezért mentem be a tengerbe! Hátha találkozok eggyel… mondjuk az én kis imádott cápasrácommal. Szerintem azt se bántam volna ha ő evett volna meg.
Megráztam a fejem erre a gondolatra, ezt egész furcsának találta, hogy mosolyogva rázom a fejem.
- Mi a baj? – kérdezte kíváncsian.
- Visszaemlékeztem, arra az időre, amikor a Cápasrác és Lávalány című film ment a mozikban. – mondtam, óriási mosollyal.
- Aha… szóval már akkor imádtál! – egózott én meg most úgy döntöttem egye fene növelem jókedvét.
- Azt se bántam volna ha megeszel. – kuncogtam, és óriási hangzavar támadt.
A heves nevetést nálam megint az a gondolat törte meg hogy szeressem e vagy sem? Jó oké… az egy dolog hogy a szívem tényleg hevesebben dobog a közelében… meg az a csók is… ha jobban figyelek tuti totál belebolondulok – na nem mintha eddig nem lettem volna tetőtől talpig rajongója de így hogy megismertem, csak egy re jobban megszerettem – viszont rajongani valakiért és szerelmesnek lenni valakibe az más tészta, és ebben a helyzetben nem tudom melyik, melyik. Vagy mégis? Talán Brownért csak rajongtam? Hisz… mindig jobban éreztem magam Lautnerrel… akkor talán mégiscsak jobban szeretem őt, mint egykori kedvesem?
- És Mi van ha Mike az, akivel járnom kéne? Végül is vele érzem magam néha legjobban… - megráztam a fejem – na nem! Mike csak a barátom. Őt nem úgy szeretem mint Tayt. – mondtam tudtommal magamban, de az előttem lévő Tay tekintet kíváncsivá vált- Miért van az, hogy mindig hangosan gondolkozok? Ez nem igaz! Kell nekem mindig annyit beszélni… már nem tudom mi a határ a gondolkodás és a beszéd között… és te ilyen lányt szeretnél aki mindent kimond? – néztem gyönyörű szemeibe.
Ő elkezdett mosolyogva bólogatni, s nagyot sóhajtottam szerelmesen, teljesen elalélva a tekintettől.
Döntöttem.

FŐBLOG

Megnyitotta kapuját a főblogom :)
Mindenkit nagy szeretettel vár :)
Hogy mit fogtok találni rajta? 
Képeket, zenéket, híreket... és még sok mást amit találok, szerkesztek vagy kapok valaha :)
+ talán néha beteszek néhány vicces msn beszélgetést, vagy olykor olykor idézeteket :) 
Ajánlok oldalakat, és tervezem, hogy megmutatom mit, hogy kell csinálni a blogokra (pl. "hányan vannak most fent az oldalon", új fejezet számláló)
Egy szó mint száz sok mindent tervezek az oldalra :D

Katt a képre ;)


15. fejezet Vallomás

Végül ő kísért haza, s be is hívtam egy pár percre.
Persze a fotósok újból elkísértek utunkon, s egy bátor (pofátlan) „vitéz” oda is jött hozzánk egy olyan hangfelvevős izével.
- Jó napot kívánok! A „News”től jöttem. Feltehetnék pár kérdést?? – érdeklődött kedvesen, én pedig kíváncsian néztem fel Taylor szemébe.
- Persze ha nem találnak ki hozzá valami mesét… – válaszolta Tay a nőci meg csak bíztatóan mosolygott.
- A Twilght Saga Jacobja, csak nem a valóságban is bevésődött?? – tette fel első kérdését, és minden lehetséges reakciómat próbáltam elnyomni és inkább csak tovább folytattam a kíváncsi bámulást.
- Nem. – mondta ki kis gondolkodás után.
Valami nincs rendben … hazudik biztos! Én kiszúrom az ilyet! Túl sokat gondolkozott, és zsebre tett kézzel mondta, a messzeségbe bámulva… na kifaggatom én amint hazaértünk…
- Aha… - válaszolta kissé hitetlenkedve a nőci, majd hozzám fordult.
- És ön… gondolom meg sem kell kérdezni, ha Tayolor megkérné önt hogy…
- Hééé!! Álljon meg a menet! – vágtam a szavába – Nem emlékszik mit mondtam 1 héttel ezelőtt? CSAK BARÁTOK vagyunk – mondtam tök nyugodtan mosolyogva, s ő csak bocsánatkérően tekintett rám.
- Csak még egy kérdés ha nem bánja… - mondta, és beleegyezően bólintottam, hisz mi rosszat kérdezne – A barátjával mi van?
Mint derült égből villámcsapás úgy ért hirtelen ez a kérdés.
- Elköltöztek. - sírni támadt volna kedvem, de e helyett csak elhúztam a számat.
- Értem… szóval táv kapcsolat? – kérdezte, de én hevesen ráztam a fejemet.
- Mindketten hülyeségnek gondoltuk… az úgy nem élet. – mondtam letörten, s egyre jobban honvágyam támadt.
- Köszönöm szépen, a viszont látásra! – iszkolt el az arcomat látva.
- További szép napot – köszöntünk ugyanúgy Tayyal, s elindultunk az ellentétes irányba… hazafelé.
Csendben mentünk egymás mellett a földet nézve, én pedig közben visszaemlékeztem arra a bizonyos szerdai napra.

Visszaemlékezés


- Alyson!! – rohant felém Gabi sírva, mikor meglátott a város kellős közepén, ahogy épp az új szobrot stírölöm komoran.
Amint hozzámért a nyakamba borult, s úgy sírt, mintha meghalt volna valaki, így persze elfogott a félelem, hisz nem láttam még ma kedvesem.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódva, s alig bírt válaszolni.
- Elköltözünk. – nyögte de nem hittem neki.
- Ugyan már! Hova költöznétek? Anyukádnak és apukádnak is itt az állása.
- Tudod… mondtam, hogy lehet elválnak… és ez megtörtént, és a ház közös tulajdonnak számít, így el kell adni – zokogott.
- Tessék?? De… ugye nem mentek messze? – kérdeztem rémülten.
- Mi Petersburgba megyünk egy időre nagyihoz… - mondta
- De hát az jó! Itt vagytok nem messze! Jöhetsz nyugodtan látogatni! – mosolyogtam rá, de ő egyre jobban csak sírt…
- A bátyám és apa meg Los Angelesbe. – folytatta, s teljesen kikapcsoltam
- Alls! – hallottam meg messzebbről egy nagyon ismerős hangot, majd a karjait rögtön körülöttem éreztem, s tartott, hogy nehogy a földön kössek ki.
- Elmentek??!!! Ezt mikor tudtad meg? Ne Ne NEEEM!! De ez nem igazság! Hogy tehetitek ezt velem?! – fakadtam ki, s annyira belém hatolt a fájdalom, hogy ott rögtön el is ájultam.
Majd már otthon voltam, mikor felkeltem. Egy levéllel az asztalomon.


„Drága Alysonom… Annyira sajnálom, hogy csak ilyen kevés időt tölthettem el veled. Ez a legnagyobb kínzás egész életemben, hogy most, mikor teljesült álmunk, rögtön össze is dől. Nagyon hiányozni fogsz, és meg kell értened… a távkapcsolatok sosem működnek, de tudd meg… ha akár egy napra is futunk össze, a tiéd vagyok azon a napon, abban a pár percben. Mindig is beléd leszek a legszerelmesebb, a sors egymásnak szánt, s még ha külön is, de szívünk mindig egymás ritmusát fogják járni remélem. Sosem felejtelek el!
Utolsó csók… Taylor Brown.”


Aznap be se mentem dolgozni, s egészen a mai napig, mint valami élőholt úgy éltem.

Fél óra múlva

Már a ház elé értünk, mikor feleszméltem, hogy Taylor mindvégig hozzám beszélt.
- … aztán meg Rob berontott és mindent elcseszett. – fejezte be durcásan, s rá néztem.
- Értem… - mondtam ki, mire rájöttem hogy választ vár tőlem – gonosz Robert! – vettem fel én is a durcás stílust.
- Szóval nem szeretnéd, hogy több szabadidőm legyen? – kérdezte mosolyogva.
- Öhm… dehogyisnem. De akkor is. – mondtam, mint aki hallott mindent, de ő egyre jobban nevetett.
- És mégis miért gonosz? – nézett rám, mintha valami iskolai felelésen lennék, és arról kéne beszámolnom, hogy mit tanultam.
- Mert az! – mondtam ki az első mondatot ami eszembe jutott… mégis miért lenne gonosz? Na majd a holnapi újságban elolvasom, vagy hátha benne van a ma reggeliben.
Ő csak nevetett és nevetett, egyre hangosabban és hevesebben, és akárhogy is próbálta visszaemlékezni, hogy hátha elkaptam valamit, amit mondott, de semmi nem maradt meg, mivel nem is vettem tudomást, hogy hozzám beszél, vagy hogy egyáltalán beszél.
- Gondoltam hogy nem figyelsz. Csak mert nem reagáltál arra, amit mondtam.
- Bocsánat! – hajtottam le a fejem, s megálltunk a ház előtt. – megkérhetnélek hogy mond el még egyszer? – néztem nagy ártatlan kiskutyaszemekkel, de megrázta a fejét. – De… Miért? Elkalandoztam! Bocsánatot kértem. Naaa!!! – könyörögtem, de ő makacsul csak rázta a fejét
Majd elindult az ajtó felé, s megvárt, hogy kinyissam azt.
Belehelyeztem a kulcsot a zárba, s előre engedtem a vendéget, majd én is beléptem, s pontosan egymással szemben álltunk meg, amint a zár kattant.
Mélyen a szemembe nézett, azokkal a gyönyörű, barna szemeivel, s komolyan elgondolkodva szemeztünk egymással… vagyis ő nagyon elgondolkodott valamin, amíg én szokásomhoz híven csak bambultam, mintha valami posztert látnék magam előtt, és épp unatkoznék.
- Nem! – szólalt meg hosszú idő után, s magamhoz kaptam.
- Mi nem? – kérdeztem rögtön.
- Még nem… - folytatta, s komolyan ezzel, most nagyon sokat tudtam meg…
- De mi még nem?
- Még nem mondom el.
- Te is elköltözöl?? Öhm… akarom mondani, elmész??? – kérdeztem aggódva, s már most kerülgetett a sírógörcs.
- Nem! Ugyan dehogy. Mikor hagyott el?
- Szerdán… de már túléltem köszönhető neked. Valahogy így könnyebb, hogy te itt vagy. Ne kérdezd miért fogalmam sincs, valahogy könnyebb, de hogy miért… Amúgy meg nem direkt hagyott el, muszáj volt, és mindkettőnk tudja, hogy a távkapcsolat nem működik, ezért is váltunk külön, csak azt sajnálom, hogy elköltöznek, mert akkor Happy End lenne, vagy nem tudom… lehet hogy nem mert talál másik csajt, vagy … áh nem. Nem találna, mi alapból olyanok voltunk, hogy egymásnak teremtett a sors, de akkor is, mikor együtt voltunk… hát nem is tudom. Jól esett meg mindent, de valószínű, hogy nem lettünk volna egy hullámhosszon, vagy lehet nem tudom. Semmi sem biztos a jövőben csak azt szeretném, hogy ott is találjon egy olyan csajt,aki annyira szereti, mint én szettem, de már egy halványit könnyebb köszönhető neked, és jó lenne már el is felejteni…
Nem tudtam befejezni az összezavarodott beszédemet, aminek amúgy semmi értelme nem volt, de azért mondtam és mondtam, de Taylor szó szerint belém fojtotta a szót. Ajkaink találkoztak, s olyan hevesen csókolt hogy majd’ elájultam.
- Oh anyám de jól csókol – jött ki hirtelen, mikor ajkaink szétváltak, és jelenleg azt kívántam, hogy úgy, mint első telefonhívásunknál ki lehessen nyomni a telefont, vagy el lehessen tűnni de ez élesbe megy, és ezért nem tudtam semmit tenni az ellen, hogy ne röhögjön ki. – Öhm… jesszus… megcsókoltál! – folytattam saját magam égetését, és úgy éreztem magam, mint egy boszorkány, aki maga gyújtja meg a máglyáját, és a nép meg csak nevet rajta.
- Igen. – nevette.