10. fejezet Édes "anyós"

Nem leült mellém az ágyra, majd magához húzott, amit nem volt nehéz elfogadnom.
Én is felültem, de a kezemet az arcomról nem voltam képes levenni. Nem akartam a szemébe nézni. Bűnösnek éreztem magam. Bűnösnek, mert egy ilyen csodálatos embert bántottam meg. Bűnösnek, mert összebarátkoztam egy olyan emberrel, akivel nem kellett volna, s ezzel összetörtem valakit, akit nem lett volna szabad.
Ő szorosan ölelt magához, s közben a fejem búbjára támasztotta fejét, mélyen szuszogva a hajam illatába, majd én is átöleltem, s most már azt is bánhatom, hogy tönkretettem a pólóját könnyeimmel.
- Én… én nem…
- SSS! – csitított, s simogatta a hajamat – Gabi mondta hogy elsírtad magad, és mikor nem hívtál, gondoltam akkor mond a szemembe, de mikor meghallottalak, és megláttam az újságot összegyűrve…
- De miattam törtél össze.
- Mert azt hittem igaz… úgy néztél rá hogy… - lassan már kezdtem lenyugodni, de amikor megint a szemem elé tárult a kép…
Újból elkezdtem hangosan sírni, s ő inkább befejezte a mondatot.

Brown Szemszöge:

Végül a kezeim között aludt el, sírva. Legszívesebben én is könnyeket ejtettem volna, de a mai nap már tényleg eleget szenvedtem.
Csendesen szuszogott, s nem bírtam megállni, hogy az arcába lógó tincset ne igazítsam a helyére. Olyan szép, normális lány. Mikor Gabi először bemutatta épp Lindsay-el voltam. Csak összefutottunk, és a mostani kedvesemmel csupán csak egy pillantást váltottunk, de már akkor küzdenem kellett hogy ne kezdjem el bámulni. Akkor is halvány pír csücsült az arcán, de hogy nem vettem észre hogy ő is ugyanúgy érez mint én.
Éveken keresztül ott volt az orrom előtt az összes jel, amit felém küldött. Gabi is folyton róla mesélt, hogy nagyon aranyos életvidám lány, és ugyanolyan kis bolond mint a többi barátnője, de mégis, mikor meglátott rögtön ledermedt, és inkább próbált normális lenni. Talán ez tetszett legjobban. Hogy a közelemben mindig feszültebb, és halkabb. Hogy teljesen megváltozik, de még most is, mikor már járunk. Most sem tud sosem feloldódni. Teljesen ugyanaz a reakciója, rögtön változik. Viszont az, amit sose fogok megszokni tőle az az apró piros folt a szemei alatt, mikor meglát. Olyan hihetetlenül gyorsan tud váltani az arcszíne, hogy belebizsereg mindenem. Ezt vajon miért most veszem észre? Eddig miért nem? Mindig azt gondoltam, hogy úgyse lehetnék vele, hisz jóval idősebb vagyok tőle, és túlságosan is odavolt azért a Lautner gyerekért.
Amikor megláttam hogy vele van. Azt hittem nekimegyek a csávónak, vagy legalábbis megküzdök érte, de elég volt csak annyi, hogy megfogjam kedvesem kezét, így közöljem vele, hogy ő már foglalt. Látszott a tekintetén, hogy valamin erősen mereng, majd amikor elmosolyodott én zavarodtam össze. Jól esett hogy az elmondása szerint én voltam eme angyal álma, de akkor sem csíptem, majd amikor találkoztunk újra megkedveltem, de ez sem tartott sokáig.
Nem kellett volna Alysont a közelébe engednem. Most is itt szenved a miatt az újságcikk miatt.
- Te meg? – zavart meg egy női hang, s összerezzentem ijedtemben.
- Oh… elnézést hölgyem. Csak feljöttem vigasztalni – suttogtam szintén, hisz nem akartuk felkelteni a leányzót. Grace kedvesen mosolygott.
- Lejönnél velem egy kicsit? – kérdezte minden fiú rettegett kérdését, de mégis bátran bólintottam.
Felemeltem kedvesemet, aki csak nyöszörgött egyet, majd letettem, betakargattam, s puszit nyomtam a homlokára.
Gyerekesen összehúzta a szemöldökét, mocorgott egy kicsit, amihez hangot is adott, majd hátrafordultam, s követtem Szerelmem édesanyját.
Mikor leült a kanapéra, én csak ledermedve megálltam előtte, de az egyik fotelba invitált, majd rendesen végignézett rajtam, és végre megszólalt.
- Nyugi!! Úgy ülsz, mintha rendőrségen lennénk! – mosolygott, és nagyot sóhajtottam, elengedtem magam, hisz valahogy ez a mondat, most jól esett… szóval ilyen jó fej lesz az anyósom. Mázli! – Na így már mindjárt jobb – kacsintott – Nem tervezed elhagyni igaz?
- Nem. – válaszoltam egyértelműen, ő pedig hitetlenkedve, mosolyogva rázta a fejét
- Még ilyenkor is… képes vagy vigasztalni, mikor egy újságcikkben arról van szó hogy megcsalt…
- Tudom hogy nem igaz amit írnak – vágtam a hangjába – Alyson nem olyan… először bevallom én is elhittem, és nem voltam képes kimozdulni a szobámból egész nap, de mikor Gabi szólt hogy baj van rohantam Ígérem sosem hagynám el semmiért! – védtem magam az anyai kitörés elől.
- Tényleg igazi Edward… - mosolygott – jól van hiszek neked! Nem szükséges ennyire begubózni. Szeretném ha úgy tekintenél rám mintha a saját anyád lennék, nem pedig mint a gonosz anyós… hmm tényleg. Ugye azért a közeljövőben nem tervezel ilyesmit?! Még túl fiatalok vagytok.
- A közeljövőben nem. – mosolyogtam – de a jövőben… talán egy két év múlva… ha nem bánja…
- Hmm ha egy két év múlva… és normális pasinak látlak.. ha nem pazarolod a bevételedet, és normálisan keresel, és úgy látom hogy mindenben segíted a lányom… - befejezte, s elgondolkodott… mit kell még tennem? Szeretem a lányát mindennél jobban, amiben tudok csak segíteni fogok, és mindenben támogatom, még abban is amit én nem látok jónak, rendesen tanulok, hogy egy jól menő állásom legyen, amivel el tudom látni minden jóval kedvesem… mi kell még? – és még valami – kezdett bele megint, amitől újra izzadni kezdett a tenyerem – szeretnék legalább egy lány unokát. – fejezte be és úgy éreztem összeesek. Kitört belőlem a nevetés, amit a velem szinte szembe ülő hölgy nem értett.
- Még szép. Ha Alyson is szeretne akkor megteszek minden tőlem telhetőt – mosolyogtam 1000Wattos mosolyommal.
- Mi volt olyan vicces ezen?
- Öhm… elnézést… csak a megkönnyebbüléstől… nem tudtam elképzelni mit tetszene még kérni, és lassan azt hittem valami olyan dolgot amit nem adhatok meg. – szégyelltem el magam, amire ő kezdett el nevetni.
- Jól van. Akkor ennyi is volt a beszélgetés. Ha nem bánod hamarosan kezdődik a „Mit eszünk ma” és szeretném megnézni… te meg menj haza vagy menj fel Alysonhoz. De 22óra a maximum! – határozta meg hazamenetelemet, s rögtön fel is pattantam a fotelből, a Tv tetejéről leemeltem a távirányítót, oda vittem neki, és fel is szaladtam kedvesemhez.
„Úgy ahogy hagytam”- gondoltam magamban, s lefeküdtem mellé.
Ő édesen szuszogott, s így álmában sokkal aranyosabb mint amúgy. Az arca békés, és semmi halvány pír, vagy szerelmes tekintet. Csak a nyugalom, és a fáradtság látszik rajta, de így is teljesen beleborzongok a látványba. Közelebb húzódtam hozzá, majd átöleltem, s úgy néztem tovább azt a gyönyörű arcát, s arra gondoltam… Milyen jó lenne ezt minden este látni.

Lautner szemszöge :

Most itt fekszek az ágyamban egy szál gatyában, és azon gondolkozok mit hoz a jövő… ennyit a rendezett életről. David néha olyat kér, amit lehetetlen betartani… egy magamfajtának hogy lehetne rendezett élete? Mindet felforgatnak azok a mocskok. Most is az egész magánéletemet elcseszték. Áh nem! Nem rontottak el semmit mert nekem olyan nincs is. Miért lenne? Teljesen felesleges, mert hát nem vagyok ember igaz?
Annyira kiakadtam mikor megláttam a cikket… hát még David mennyire kiakadhatott.
- Ez az a kis csitri akinél otthagytad a telefonod?? Miért nem tudsz egy kicsivel jobban vigyázni? Ráadásul most csábítónak is mondanak meg biztos szegény lányt is tökre kibeszélik. Normális vagy!! Ne is állj szóba rajongókkal!! Nemhogy még elhívd. Komolyan neked egy csepp eszed sincs!! Vagy az a csitri hívott el mi?! Te meg belemész…
Nem tudta tovább folytatni. Olyan mérges lettem, hogy visszabeszéltem pedig nem lenne szabad. Ma viszont annyira kiborultam, hogy majdnem elvesztettem az állásom. David viszont valamivel kedvesebb lett mégis, amint visszabeszéltem… nem erre számítottam tőle. Azt hittem úgy reagál, mintha kutyához beszélne de nem. Ilyet is egyszer él át az ember.
De nem is ezek voltak a legpocsékabbak a mai napban, hanem annak az egy személynek az arckifejezése. Kissé rémült és értetlen. Bizonyára nem tudott még róla… és amikor elfutott, mintha agyoncsaptak volna, vagy áthajtottak volna rajtam.