14. fejezet Csak egy rajongó?

- Szia! Szeretnél még valamit? - kérdeztem derűt sugározva
- Igen… ömm – elgondolkozott, s látszott hogy néha próbál elnyomni egy, egy mosolyt, majd nagy levegővel elnyomta minden örömét, s válaszolt komolyan – fizetni szeretnék.
- 4$ 35cent lesz.
Átnyújtotta a bankkártyáját hidegen,s amilyen gyorsan csak tudtam, leszedtem róla az összeget, majd visszaadtam.
- Köszönöm szépen! –morogta, majd megindult vissza.
- Tay… - szóltam utána, s mintha kicserélték volna úgy nézett vissza.
- Hagyjál jó!? Jó volt az a pár nap de ennyi és kész! Fogd fel! Nem vagy, és nem is voltál más, csak egy rajongó! – mondta, s folytatta az útját.
Teljesen ledermedtem. Mike kilépett a pult mögül, s a többiek is felnéztek a kajájukból… a rajongók meg kint kíváncsian figyelték mi történik.
Könnyek szöktek a szemembe, s el is engedtem őket, amint elfordultam.
Elrohantam az öltöző felé, s Mike még megállított, mikor mellé értem.
- Bocsáss meg Mike, de most haza megyek! Holnapután találkozunk! – nyöszörögtem könnyekkel küszködve, s kivettem a karom a gyengéd szorításából, majd berohantam az öltözőbe, s bevágtam magam mögött az ajtót.
Gyorsan leszaggattam magamról a ruhát, tárcsáztam a holnapi csajt, aki bent lenne, s rögtön felvette.
- Szia Caitlyn! Bocsáss meg, de el kell me… mennem – akadoztam zokogva.
- Mi a baj? Mi történt? Persze semmi baj máris megyek … - hadarta aggodalommal a hangjában.
- Majd… elmesélem. – mondtam ő meg beleegyezően megértően próbált egy kicsit nyugtatni, még ha nem is tudja mi történt, majd letettük, s rájöttem, hogy csak a bejáraton át tudnék távozni.
Letöröltem a könnyeimet, egy kicsit próbáltam megnyugodni, szalonképessé tenni önmagam – ez kb. 5 percbe tellett – majd kiléptem az öltözőből, s odamentem Mikehoz.
- Caitlyn mindjárt jön.
- Rendben! Menj nyugodj le! – mondta, s megsimogatta a fejem búbját.
- Jó mun…kát – kapott el hirtelen megint a hüppögés, s lenyeltem inkább, majd elindultam a szabad út felé.
Nem néztem semerre, mintha csak az időm járt volna le a munkából, s úgy próbáltam teljesen komoly arccal kimenni a tömegbe.
- Als! – hallottam meg a hangját, ami nekem egy külön gyomorszájon ütés volt, s ezzel feladtam a könnyeim ellen harcolást. Legyőzött a fájdalom, s elsírva rohantam ki mindenki elé.
Az étterem előtt megálltam. Megtorpantam teljesen, hisz a távolból megláttam a fényképezőgépeket, és a kamerákat, mikrofonokat.
A FRANCBA! Ha most elmegyek elkapnak, és tönkretehetem őt.
Könnyekkel küszködtem még mindig majd nagy levegőt véve fordultam vissza.
Szomorúan, megbánóan nézett rám.
- Mendy miatt teszem! Nekik jobban szükségük van a friss hírre. – morogtam neki, s elmentem mellette de megfogta a karom.
- Nem miatta teszed. – jelentette ki.
- Honnan veszed? Nem érdemled meg, hogy védjelek!!




Taylor Lautner szemszöge:

Akármit mond, tudom, hogy értem teszi. Ő nem olyan, hogy akárkit is bemocskolna, még azt sem, aki az életre tör.
- Te nem vagy olyan.
„Ezt el sem hiszem. Hogy mondhattam neked olyat, hogy csak egy rajongó vagy?! Több vagy számomra Als! Szerelmes vagyok beléd!” – mondtam volna, ha lett volna annyi bátorság bennem, de nincs.
- És ezt honnan veszed? Igen is olyan vagyok! Főleg ezek után! Csak játszottál velem!! Nem vagyok más számodra, csak egy rajongó, és sosem leszek több. Miért is lennék? Hisz gondolom nagyon jó azzal játszani, aki oda van érted igaz? – kiabálta zokogva, mit sem törődve azzal, hogy mindenki minket bámul.
- Als… - nyeltem nagyot, s a torkomba gombóc nőtt. „Figyelj… Az az igazság hogy igenis szeretlek. Mindig is tetszettél, amint megláttalak. Olyan törékeny vagy, és vicces, okos, szép, és normális. Olyan vagy számomra, mint az embernek a levegő. Szükségem van rád minden másodpercben! Te vagy az, ki dobogtatja a szívem. Szeretnélek ajkaimon érezni, és azt, hogy mindig mellettem vagy.” – Figyelj Als.. te mindig is fontos voltál nekem. Szeretném, ha nem… utálok rosszban lenni veled! Veled akarok lenni! Azt csak puszta indulatból mondtam, hisz el akartalak magamtól taszítani, hogy nehogy rossz legyen neked megint, de amint elrohantál, tudtam hogy sokkalta jobban elszomorítottalak, mint bárki más valaha tehetné. Figyelj… én nem bírok nélküled élni érted!? – bukott ki belőlem a szerelmi vallomás, amitől kissé megszeppent, de legalább sikerült elállítanom a könnyeit.
- Hát az igaz, hogy nagyon pocsék nem magam mellett tudni téged… - mondta lesütve a szemét, majd újból a szemembe nézett – ki tudja mi lesz velem, ha csődbe jutok és nem lesz munkahelyem? – mondta komolyan, s láttam, hogy próbál elnyomni egy mosolyt.
De én nem bírtam ki nevetés nélkül. Túl jól megismertem ez alatt a pár nap alatt. Annyira imádom ezeket a vicceit.
- Akkor…
- Igen! Újra barátok! – mosolygott.
Ledöbbentem. Barátok? De hisz az imént vallottam neki szerelmet! Akkor most erre mit mondjak?
- Mi a baj? – kérdezte szemeimet fürkészve… bizonyára túlságosan is lerítt rólam a döbbentség – talán… nem akarsz a barátom lenni… megint?
- Hát persze hogy barátok! – öleltem meg, s a munkatársaim elkezdtek tapsolni.
Akkor megint csak barátok… Hurrá. De hogy adhatnám tudatára, hogy szeretem… talán azt a verziót kellett volna használnom amit először megfogalmaztam magamban? A fenébe már! Meg kéne csókolnom… de így mindenki előtt?
Jaj meg tényleg! Alysonnak van barátja.
A Francba! Ez nem igazság!
Na jó! Elég a betojiságból! Igenis megcsókolom! Most!
Eltoltam magamtól, s mélyen a szemébe néztem, ő pedig vissza rám.
Kissé ideges voltam a következő lépésemtől, ki tudja mit fog szólni hozzá? Talán utálni, és kerülni fog… de remélem ez nem így lesz, és engem választ. Túlságosan is szeretem, és talán ő is, de erre nem vennék mérget.
Nagy levegőt, vettem majd kifújtam, hogy kicsit megnyugodjak, és felkészültem a nagy találkozásra.
- Ezt nem hiszem el. – mondtam, mikor megszólalt Alyson telefonja.
- Hallo?! – nézett rám jelenték teljesen, és közben felvette a telefont.
- Mit tett veled?! - hallottam nagyon halkan a telefontól, de mérgesen.
- Semmit. Minden rendben van! – mondta kuncogva, majd felmutatta a mutatóujját, s hátrament, ahova csak a személyzet mehet be.

Alyson szemszöge:

Mendy totál ki volt akadva és folyton ott lyukadt ki, hogy megríkatott, de én meg mindig védtem őt. Nem tudom mi ütött belém az előző pár percben, és hogy mi ütött Lautnerbe…
Úgy nézett rám, hogy teljesen belebizseregtem, és az lett volna a legmegfelelőbb pillanat abban a percben, ha megcsókolt volna, de hogy a fenébe juthat nekem ilyen eszembe? Túl sokat álmodoztam régebben róla.
De… ÁÁÁ!! Ez nem igaz! Mi volt ez a hirtelen érzés?! Komolyan, ha Brown lett volna biztos lekaptam volna, vagy mégsem… Mi volt ez most tényleg!?
Nagy nehezen meggyőztem Mendyt, hogy nincs semmi bajom, és ígérem mostantól sokkalta életvidámabb leszek, s nagy nehezen bele is törődött, hogy megint minden a régi, majd letettem, s meghallottam hogy hangosan nevetnek Alexék.
- DE MOND MÁR EL NEKI!! – kiabálta Kellan, s visszahőköltem amikor a két srác épp egymást nyúzták.
- De nem!
- Bolond vagy!
- Nem csak épeszű!
- Betoji! – kacagott Alex, s Tay gyilkos pillantást küldött felé, s otthagyta Kellant.
Amikor Alex elé ért, küldött egy öklöst Alex szép pofijának eltorzítása képen, aztán mintha Pault láttam volna… rögtön nekiugrott Taylornak, s elkezdtek verekedni.
- Ha nem vagy az akkor miért nem mondod meg neki? – morogta Alex
- Mert Nem vagyok hülye, hogy bosszúságot okozok neki! – teperte le a földre Tay Alexet, de ő nem hagyta magát.
- Már így is eleget okoztál mindez a titkolózásod miatt! – buktatta ki Tayt, így őt is a földre kényszerítve.
- Jesszus! Állj! Héhé!! Ha verekedni akartok, akkor lécci ne itt, ahol minden üvegből van! – szólaltam meg, s hirtelen, mintha az osztályfőnök lépett volna be az osztályterembe, rend lett.
- Oké… - nyögte Tay hosszas gondolkodás után, majd segített feltápászkodnia Alexnek.
A mi Paulunk úgy nézett Jacobra, mintha valami nagyon fontosról lenne szó, és azt várja, hogy Tay nyögje már ki mi az a fontos dolog, de megrázta a fejét, s én egyre kíváncsibb lettem.