1. fejezet Ebédszünet

Napjainkban:


- Mit gondolsz? A pirosat vagy a kéket vegyem fel? – kérdezte Layla barátnőm miközben előttem állt a pultnál, én meg törölgettem az asztalt előttem.
- A piros … attól odavannak bizonyára a srácok hisz az olyan tüzes vagy mi… de ezt inkább ne tőlem kérdezd mert tudod hogy mennyit értek ehhez…
Ebben a pillanatban berohant a helyi Burger King Gabi, ahol épp dolgoztam, mint eladó.
- Hééé!! Csajok el sem hiszitek, hogy kik forgatnak két utcával lejjebb!!! – kiabálta izgatottan s minden vendégünk felfigyelt eme izgatott hangra.
Amint hozzánk ért a maradék 4 tag is belépett, s Szirén kissé idegesen meg is szólalt rögtön … Remélem kipanaszkodta magát ide menet, mert látszik hogy megint valami „FONTOSAT” halasztott el miattunk, mint pl. egy új pasi megszerzése.
- Na mi az ami olyan fontos volt?
- Épp azt akarom elmondani!! Képzeljétek Jacksonék itt forgat egy kis rövidfilmet a rajongók kedvéért!!! – sipítozta.
A vevőink persze 2 perc alatt kiviharoztak, én meg unottan néztem barátnőmre aki csak behúzta a nyakát, s bocsánatkérően nézett rám … a többi 5 barátnőm pedig vágyakozva néztek a vendégek után, majd rám kiskutyaszemekkel.
- Csajok dolgoznom kell! Ebédidő van! – találtam ki a kifogást, s ők körbenéztek.
- Aha… Tényleg. – mosolygott rám Rubi.
A szememet forgattam, levettem a sapkámat és elindultam az öltöző felé amikor meghallottuk az óriási sikítozást.
Közvetlenül az üzlet előtt megállt egy Limuzin s kiszállt belőle példaképem.
- Úr isten! – néztem nagyot, mikor láttam, hogy a bejárat elé igyekszik.
- Helló! Ha kérhetném menjenek ki a teremből! – nézett izgatott barátnőimre – Ön meg ha lehetséges ne támadjon rá a színészekre! – nézett a szemeimbe, amitől úgy éreztem megint elájulok.
- Akkor Szia! – köszöntek el s már szép lassan ki is sétáltak az épületből.
A gyomrom le fel liftezett…
Ezek szerint itt akarnak ebédelni a Twilight Saga Sztárjai???? Ez kész röhej!! Ezt csak álmodom !!! Ez nem a valóság! Úr isten remélem nem leszek megint olyan rosszul.
Fanyalogtam attól az emléktől ami rájuk emlékeztetett.
Ashley lépett ki először a járműből, majd Robert és őket követve az összes Cullen.
- Ez Jó kis menet lesz! Ne hívjak orvost? – jött mellém Mike a „szakácsunk”.
- Nem tudom … lehet hogy fel kéne hívni … - mondtam cincogó hangon, s nekitámaszkodtam a pénztárnak.
A sikítozó tömeg kint most tuti gyűlölni fog amíg el nem felejtik hogy én voltam az, akihez hozzászóltak a legkellendőbb nőszemélyek és uraságok.
Biztonsági őreink kiviharoztak, hogy védjék a kuncsaftokat, s egyben az épületet is, s amint beléptek vámpírbarátaink, a limuzin kitolatott s egy új jött a helyére, de ezt nem igazán tudtam megfigyelni. David hozzám kísérte vendégeinket s muszáj voltam megszólalni.
- Jó napot! Nyugodtan foglaljanak helyet! Kiviszek pár étlapot és amint választottak csak csettintsenek egyet a levegőbe és én ott is termek. – hadartam végig, majd óriási levegőt vettem – Addig milyen innivalót szolgálhatok?
- Egy Cappuccino lesz! – mosolygott rám Ashley és olyan kedves volt mint gondoltam … végül is ő volt a kedvenc vámpírom! Felírtam magamnak az ő rendelését, majd a többiek szemébe néztem s próbáltam megtartani magam.
- Ugyanazt minden vámpírnak és Kristennek! – mosolygott Kellan.
- Akkor 8 Cappuccino. És önnek? – tekintettem a rendezőre, s komolyan felém fordult.
- Én majd a végén! – mondta és már vissza is fordult a másik limót bámulva.
Bólintottam s már fel is adtam a rendelést Mikenak, aztán újból megcsörrent a csengettyű az ajtó felett, s a szívem nem mintha eddig nem a torkomban dobogott volna, még hevesebben elkezdett verni.
- A farkasok… - mondtam ki tudatomon kívül, s a számra csaptam.
- Bizony! – mosolygott előttem Ashley s megláttam azt, akitől a legjobban féltettem az életemet.
- Hello! Egy Whopper Junior lesz!
- Nem szeretné először megnézni az ajánlatot? – beszéltem vissza, s az a hatalmas mosoly ült ki az arcára amibe mindenki halálosan bele van zúgva.
- Nem kösz! Mindig ezt rendelem! – válaszolt, s már ment is a helyére.
- Rendben skacok mindenki üljön le! A hölgy máris hozza az étlapokat! – mentett meg David attól hogy megint beszélnem kelljen, s elfoglaltak vagy 4 asztalt.
Megint nyeltem egy nagyot s elmosolyodtam a tucatnyi rajongó láttán akik olyanok voltak, hogy kinéztem volna belőlük hogy képesek lennének értük kitörni az üvegfalakat.
Felkaptam egy tucat étlapot s elindultam osztogatni.
A rendező szemeit mindvégig magamon éreztem. Láttam, hogy figyeli minden mozzanatomat, ami nem segített két lábon maradásomban. Legközelebb Cullenék ültek így meg se szólaltam, de a farkasoknál, az én imádott állatkáimnál muszáj volt valami hangot kipréselnem.
- Amíg választanak kérnek valami italt? – nyöszörögtem miközben átnyújtottam kedvenceimnek a lapokat.
- Nem! – válaszoltak egyszerre s vigyorogva egymásra néztek.
Bólintottam s visszamentem a Cappuccinokért s a Whopper Juniorért, amiket Mike mosolyogva nyújtott át, s bíztatóan nézett rám. Egy kis őszinte mosoly meglapult az ideges vigyorgás között, s visszafordultam hogy kiszállítsam őket, aztán nem sokkal, a rendeléseket is szállíthattam.




Mér épp kezdett a pulzusom a normál módra csillapodni köszönhető munkatársamnak, akivel jól el lehetett fecsegni ahhoz képes, hogy fiú volt … de annak örültem hogy meleg … legalább ő nincs oda se értem, se a barátnőimért. Ő volt az egyetlen fiú barátom, és szerintem ez még sokáig így lesz, legalábbis remélem … de azt is hogy hamar talál magának valakit. Olyan feszültnek tűnt mindig amikor a közelünkben volt szegénykém… biztos mert nem szereti a feltűnést, hisz mindig velünk lóg, s minket az én bánatomra mindig észrevesznek.
Mike szemei elnéztek felettem, s a szája gonosz mosolyt hagyott el.
Hátrapillantottam hogy mi a fenéért mosolyog így, miközben vele is a ruhákról kellett beszélgetnem.
Taylor mosolyogva jött felénk s, vettem egy 180°os fordulatot, majd még bosszúéhesen visszapillantottam a barátomra aki már iszkolt is el a gonosz mosolyával együtt.
- Mit adhatok még? – kérdeztem, mikor elém ért eme félisten.
- Csak fizetnék. – formálta ajkával a szavakat, s a szexi hangja követte.
- Nos akkor volt egy Whopper – ütöttem be az árát a pénztárgépbe – 4$ 35cent lesz.
Elővette a bankkártyáját és miközben átadta hozzámért. Gombóc nőtt a torkomban és a szapora lélegzetemet próbáltam visszatartani és szerencsére sikerült is.
Lehúztam Taylor Lautner bankkártyáját, próbáltam nem szemügyre venni hány számból áll az összeg ami van rajta, majd mikor sikeresen levette ez a marha lassú gép a kellendő összeget visszacsúsztattam neki a pulton.
- Köszönjük hogy nálunk vásárolt! Biztos nem kér semmi mást?
- De igen! A telefonszámod! – mosolygott rám s elnevettük magunkat.
- Nagyon poénos! – mondtam, s közben mindenre néztem csak nem a szemébe.
Éreztem hogy mindig engem bámul… akármit csinálok, levegőt veszek vagy próbálom levezetni a feszültségem az ujjaimmal … olyan mint David és ez nagyon nyugtalanító volt hogy nem mertem én is a szemébe nézni mert féltem hogy komolyan hívni kell a mentőket és az őröknek csak bajt csinálok azzal hogy még az orvosokat is be kell engedni a nagy tömeg között.
- Nagyon ismerős vagy! Nem láttalak már valahol valamelyik folytonos rajongótáborban? Hogy hívnak?
- Alyson Roberts. És nem hiszem! Nem utazgatok csak azért mert rajongok valamiért. Egyszer történt meg és akkor is rosszul lettem. – gondoltam vissza arra a napra amikor beszöktünk a forgatásra.
- Ki a kedvenced? – vágott bele a közepébe.
- Mármint vámpírok vagy farkasok közül?
- Hmm… csak mond el hogy vagy ezzel az egésszel. – mondta s kíváncsian fürkészte a szemeimet, amik most már őt bámulták.
- Nos … vámpírok közül Alice a kedvencem, na meg a 3. részben Riley, a farkasok közül meg imádom Jaredet és Pault és … nah szóval közülük mindenkit …farkasos vagyok inkább … a vámpírokat is kedvelem de közülük van akit ki nem állhatok … - kerültem ki Jaket … hisz ő volt a legeslegkedvencem, de nem akartam az egoját növelni ezzel is.
Épp mondott volna valamit megszakítva azt a gyönyörű mosolyát amikor a telefonom farkas vonyítást hallatott.
- Megbocsátasz? Elővehetem? Csak SMS. – kérleltem miközben a kezem a zsebemen tanyált.
- Persze nyugodtan! – mosolygott, és már ki is vettem a zsebemből a telefont.
„Alice üzenetet küldött” Ez volt kiírva a képernyőmre ami azt jelenti hogy Gabi valami nagyon fontosat akart velem közölni… vagyis van egy olyan sejtésem hogy közösen kreálták az üzenetet.
„ Szia!! Szerezz nekünk Aláírást feltételt, mert ha nem akkor nem segítek a bátyámmal való helyzeteden! Szóval hajrá! Jó lesz egy olyan Burgeres papírra is! Puszi!”
Csak forgattam a szememet s közben elraktam a telefont biztos helyre, ahonnan tuti nem halászom ki egykönnyen, ha arra vetemednék, amiért David annyira figyelt.
- Mi van? Valamelyik barátnőd megtudta hogy kit szolgálsz ki? – mosolygott rám, s közben nevetgélt.
- Nem most tudták meg… - vettem mély levegőt.
- Ó és mit akarnak? – nézett gyanakodva.
- Semmi érdekes, csak megpróbálnak megfosztani egy álmomtól, amihez alapból talán nem is lenne szükség segítségre, de talán jó lett volna a segítő kéz, de mégsem… megoldom egyedül! – hadartam el, s csodálkoztam hogy ilyen jól elbeszélgetünk.
- Hányan vannak? – kérdezte még mindig virulva s nagy levegőt vett.
- 6an … de néha olyanok mint egy híres focicsapat szurkolótábora. – kuncogtam, s figyeltem mit csinál.
Megnyalta a mutatóujját, s elkezdte számolgatni a alátéteket amiket a tálcára szoktunk tenni. Elővett egy tollat, s mindre írt valamit… ha jól számoltam 7 lapot vett magához, majd amikor mindre firkált, elindult és odaadta a többieknek, majd visszajött.
- Nos akkor ezzel elősegítem a vágyad?
- Mit csináltál? – néztem rá rémülten.
- Megszerzem az aláírásokat… vagy többet akarnak?
- Mi?? NEM dehogy!! Pont ezt akarták! Többet amúgy se tudnék kifacsarni belőletek… na meg ebben is kételkedtem. Nagyon hálás vagyok! Mennyibe kerül?
- Egy találkába! – mondta komolyan arccal.
- Nagyon… csábító hogy ennyire ájulás szélére akarsz kergetni de… léci ezt hagyd abba. Felesleges!
- Miért? Nem bírod a fejem? – kérdezte kissé bánatosan, de mégis kétségbeesetten. Nagyot csodálkoztam. Ennyire azért nem akartam túlzásba vinni a „Nem figyelek Taylor Lautnerre” szindrómára, de úgy látszik sikerült úgy tennem mintha teljesen levegőnek nézném.
- Dehogy!! Nem!! Szeretek minden Twilight Saga színészt! Nehogy félreértsd! Semmi bajom veled csak hát Sztár vagy, és ilyeneket kérdezel amitől bármelyik rajongó sikítozna, vagy éppen elájulna amit én most próbálok nem megtenni, ugyanis nagyon ájuldozós vagyok, és csoda hogy eddig kibírtam… nemrég történt valami, ami maga a pokol volt hisz nem is tudok róla semmit, a barátnőim jobbnak tartották ha nem tudom bár én mindennél jobban szeretném megtudni de egyszerűen hallgatnak, s én nem akarok olyan lenni mint bármelyik tipikus rajongó még egyszer, meg akarok változni az ellentétemre és bocsánat hogy ennyit fecsegek befogtam! –bukott ki egyszerre belőlem mindez s már megbántam hogy ennyit beszéltem, nem tudom mi ütött belém, csak össze vissza hebegtem habogtam, s úgy láttam Tayloron hogy tetszett neki.
- Oh tudom már honnan vagy olyan ismerős! – mutatott rám.
- Honnan? – kérdetem és nagyon kíváncsivá tett hogy, hogy lehetek ismerős neki amikor még valószínű életében nem látott.
- Mondtad hogy a múltkor elájultál, és 7en vagytok … ti voltatok azok akik beszöktek a forgatásra! És te voltál az akit elvittem az orvosunkhoz.
Hirtelen lefagytam, s csak meredtem Taylorra, mint aki sose látott még embert. Ezek szerint ő vitt el az orvoshoz... a kezei között voltam… miközben Jacob Blacket játszotta, s úgy is nézett ki, azzal a sminkel, tetoválással, hajjal, meztelen felsőtesttel…
A szám tátva maradt, és a sikítás visszafojtásától könnyek szöktek a szemembe… már majdnem erőtlenül összeestem, amikor a hét papír előttem landolt s mindenki vette volna elő a bankkártyáját.
- Jaj sose kezdjük el ha ezzel vacakolunk! Majd én fizetem és levonom a fizetésetekből! – tudósított David, s végre boldognak hallottam.
Beütöttem gyorsan az árakat, levettem az összeget a kártyáról s egy „Örülök hogy nálunk vásároltak” szöveggel búcsúztam tőlük.
Először Cullenék autója jött, s addig még bőven volt időnk egy pár szót váltani „hősömmel”.
- Bocsi! Ha tudtam volna hogy sokkos állapotba kerülsz… látszott rajtad hogy mindjárt összeesel. Ügyes vagy! – dicsért meg Taylor, s én csak mosolyogva bólintottam.
- Hát igen … de azt hogy még talpon vagyok a többieknek köszönhetem.
- Tay! Megjött a kocsi! – hallatszott Alex hangja az ajtóból, s rögtön utána a kis csengettyű is.
- Máris! – válaszolta, s a lapokat még egyszer elvette előlem, majd az utolsó lapra még írt valamit… valami hosszút.
Miközben újra átolvasta eltette a tollát, majd elém csúsztatta, s rám kacsintva elindult a falkája után! Behúzta az ajtót maga után s még intett egyet felém, amit óriási mosollyal viszonoztam.