4. fejezet Patt Helyzet

Másnap arra ébredtem hogy valami csikizi az orromat. Egy darabig bírtam, aztán azt a valamit próbáltam elűzni az orromról, de nem hagyott, ezért fordultam egyet és próbáltam tovább aludni de meghallottam hogy valami kuncog mellettem.
Ijedtem feltámaszkodtam, s körülnéztem.
Mendy ült az ágyamon mellettem, s elkapta a röhögő görcs.
- Nagyon vicces. – nyöszörögtem, s visszafeküdtem.
- Na nem! Gyerünk felkelni!! Mindjárt 8 óra!
- 8óra? Könyörgök nyáron a 9 óra a minimum mindenkinek. – szuszogtam a párnába és elkezdett rángatni.
- Anyukád sincs már itthon és fel kéne szerelni a házat estére. Ki tudja mi lesz itt?
- Az igaz. – értettem egyet visszagondolva az előző bulira, amikor nem egy váza tört el a repülő párnáknak köszönhetően.
Nyöszörögve nyújtózkodtam amint szokásom. Össze vissza forgolódtam az ágyban hogy ernyedt izmaimat ezzel egy kicsit tornáztassam, majd végül, mint minden nap a földön végeztem, s mindig ilyenkor jut eszembe az, hogy kéne egy matrac az ágyam mellé, hogy ne legyenek minden nap lilás foltok rajtam.
Persze ezen is jót mulatott barátnőm, mint mindig, amikor ő ébreszt.
- Kac-Kac… - mondtam ridegen, s felálltam a földről.
Elindultam rögtön a fürdőszoba felé, s sikeresen nekiment a könyököm a kilincsnek ami iszonyúan fájt, s ilyenkor rimánkodok mindig egy mágneses ajtóért, vagy valami kutyaajtó féleségért. Azon legalább nincs semmi, amibe beüthetném a könyököm.
Végül a könyökömet szorongatva léptem be a fürdőbe. Erőt vettem magamon, s felvettem a fésűt, s megpróbáltam a kócos hajamat simára varázsolni, ami nem volt nehéz, hisz nem sokat forgolódok este, és szerintem pont az imént borzoltam össze magam nagyon.
A tükörben láttam, ahogy barátnőm nekitámaszkodik a fürdőszoba ajtónak már legyűrve a nevetést, s figyel, ahogy szenvedek a gubancokkal.
Mikor végre nem akadt meg az ujjam a hajamban, még áthúztam egyszer kétszer hajvasalóval pár göndörödő tincset és kezdődhetett is a nap, ugyanis most már végleg nem bírtam visszaaludni. Felfogtam a hajam, s Mendy kiment a szobából ugyanis tudta mi jön.
Leöltöztem, beléptem a zuhanyfülkébe, s magamra nyitottam a vizet. Vigyáztam a hajkoronámra, hogy ne érje víz, s közben hagytam hogy a víz átjárt a testemet. Felvettem a földről a szivacsot, s nyomtam rá egy kis tusfürdőt. Gyengéden átdörzsöltem bőröm minden cm2-ét, hogy az összes koszt eltűntessek magamról, majd a vizet újra testemre engedtem, s hagytam, hogy a hab leperegjen rólam, majd mikor minden fehér folttól megszabadultam, elzártam a vizet, s reszketve kiléptem a szőnyegre, gyorsan nyúltam egy törölközőért, s megszabadítottam magam a vízcseppektől, amik még ragaszkodtak hozzám.
Mikor végre nem remegtem, s száraznak mondhattam magam, körém csavartam a törölközőt, kiosontam a szobámba, s felvettem valami elfogadható göncöt a mai napra.
Most már készen álltam hogy fogadjam a vendégeket, s lerobogtam a konyhába, ahol már Mendy valamit csinált.
Hogy ezt honnan tudom?? Pocsék szakács, és elég szerencsétlen is benne… ha akar segíteni ebben mindig valami fura hangot hallat, mikor egyedül hagyom, s ez nem jelent valami jót.
- Szia!! Mond ennek így kell kinéznie? – kérdezte, mikor meglátott, a falnak támaszkodva.
Közelebb mentem a tűzhely, s belenéztem a palacsintasütő féleségbe, amiben valami trutyi úszott megégve.
- Hát… attól függ mi akar lenni.
- Palacsinta. – válaszolta, s erre nem tudtam mit mondjak… belenéztem a pulton lévő tálkába, ami tényleg palacsintatésztára emlékeztetett, de csak majdnem volt az …
- Talán ha még öntöttél volna bele egy kis tejet és cukrot.. na meg egy kicsivel több lisztet tettél volna bele, s jobban simára kavartad volna jó lenne.
- Értem… akkor megcsinálod?? Én meg megpróbálhatom forgatni? – meredt rám kiskutyaszemekkel, én pedig nem tudtam ellenállni.
- Persze… de azt az izét szerintem szedd ki a kukába. – utasítottam, s már neki is láttam a normális tésztának.
Elkezdtem kipakolászni a cuccokat, amik kellenek bele, s csöngettek.
Letettem a lisztet, s indultam is volna ki, de Mendy megállított.
- Hagyd majd én nyitok! – mondta, s már kint is volt a konyhából.
Kimértem még 3 kanál lisztet, majd öntöttem még egy kevés tejet.
- Vendéged érkezett. – lépett be a konyhába barátnőm, s felnéztem a tálkából.
- Remek… mindjárt megyek csak még teszek egy kis…
- Szia! – hallottam meg az ismerős hangot, s ijedten meredtem Mendy mögé.
- Szia. – köszöntem én is, és bár vendégünkre meredtem, láttam barátnőm kíváncsi, unott arcát. – Te meg mit keresel itt? – kérdeztem , s közben levettem a cukrot.
- Ömm… csak gondoltam személyesen elmondom mielőtt elkezdődik a buli hogy holnap lehet kicsit kések… na meg fel akartalak hívni, de nem vetted fel.
- Késel? Mégis honnan? – vetette oda a kérdést, minden izgatottság nélkül barátnőm, ami persze érthető volt, hisz nem Robert Pattinson állt előtte.
- Találkozunk holnap. – mondtam ki röviden, s közben kimértem a cukrot is, majd elkezdtem kavargatni.
- Állj!! Mióta? – kérdezte és tudtam hogy kihallgatás lesz ebből az egészből.
- Nos… Taylor… lennél szíves felvilágosítani az újonc riportert hogy mi történt? Addig én megcsinálom a reggelit. – néztem rá jelentőségteljesen, hisz most jó nagy bajba kevert engem, és önmagát is.
- Rendben! – emelte fel a két kezét majd elindult valamerre.
Mendy követte… vagyis pontosabban jó irányba terelte, s már csak annyi volt a dolgom hogy megsüssem a tésztát.
Nagy izgalommal láttam neki és próbáltam minél szebbre csinálni a tésztalapokat… ha lehet egy palacsinta szép.
Hát sajnos forgató barátnőm lemaradt a megfordításról, így nekem kellett megcsinálni.


Épp készen lettem az utolsó merőkanállal is, mikor beléptek a konyhába újból.
- Mázlista… és nem hagytál egy adagot sem! – vágta hozzám sértődötten, s értetlenül meredtem felé… mintha nem is tudnám miről beszél… na de ezt sajnos már nem egyszer sütöttem el, így tudja hogy csak megjátszom magam.
- Bocsi… de addig elvoltatok… - mondtam és akaratlanul is bevillant egy kérdés… - Miről beszélgethettek fél órán keresztül?
- Csak erről az egészről… - válaszolt Tay, s vele inkább nem akartam veszekedni.
- Nem kértek? – kérdeztem a fejemmel a tésztahegyre mutatva, s máris feloldódott a feszültség.
- Még szép hogy kérünk! Nekem kilyukad a gyomrom! – húzódott el a faltól Mendy, aminek eddig durcásan nekidőlt.
- Aha én is kérek kösz! – jött közelebb Tay is és a küszöbről belépett a konyhába.
Mendy három tányért vett ki, majd szétosztogatta, s először a vendégé volt a megtiszteltetés, hogy először vehet a híres palacsintánkból.
Amíg barátnőm is kihalászta a magának szánt palacsinta tésztákat kikutattam a hűtőből a Lekvárt és elővettem a kakaót.
- Parancsoljatok! – tettem le az asztalra, s az én imádott Sztáron rögtön neki is kapott a nyuszis doboznak.
Egy fél tucat kakaót szórt rá, s összecsomagolta a kerek lapot, majd beleharapott.
- Nyugodtan tehettél volna még rá… - mosolyogtam, s közben én is vettem magamnak.
- Hát… talán nem ártott volna… - mondta, mikor lenyelte a falatot.
Értetlenül meredtem rá ahogy mosolyog, s közben leteszi a tányért.
- Nem ízlik? – kérdeztem hisztérikusan, majd elkaptam a fejem, én is nyomtam egy kevés kakaót a leendő tekervénybe.
Beleharaptam, s Mendy inkább megvárta, míg én is kóstolok… kis sunyi.
Nagy nehezen nyeltem le a falatot és elővettem két poharat villám gyorsan, s kikaptam a hűtőből a limonádét. Öntöttem mindkét pohárba de színültig, s mielőtt beleittam volna odazsonglőrködtem Taylornak a poharát, s lehúztam úgy ahogy volt a jeges italt.
- Nem értem hogy történhetett… én nem szoktam ilyet csinálni.
- Hát… pont akkor jöttem mikor az állítólagos cukrot vetted ki… - mondta fél mosollyal, s sármmal azon a helyes pofiján.
- Jah a te hibád… - mondtam, mikor észbe kaptam hogy bámulom az ajkaim, s rögtön bosszús ábrázatot erőltettem magamra, s gonoszan néztem azokba a gyönyörű barna szemeibe.
- Megjöttünk!! – hallatszott barátnőim hangja hirtelen kintről, s a beáramló leánysereg mellett, még hallottam egy ismerős, csodálatos, szívmelengető hangot a számomra… na meg Mike hangját.
- Sziasztok! – kiabáltam ki – Jesszus el kell tűntetnünk! – váltottam a hangom jó pár fokkal halkabbra.
Körbenéztünk, de egy szekrénybe se tudnánk bezárni, max. a hűtőbe, de az is idő míg onnan kipakolunk… vagy …
- Gyerünk ki az ablakon! - utasította Mendy, s kinyitotta az udvarra nyíló utat.
Tay pont jókor tűnt el, hisz Lili már a konyhában is termett.
- Van itt valaki? – kérdezte izgatottan.
- Nem nincs. – válaszoltam nyugodtságot tükrözve.
- Akkor ez kié? És miért van elővéve három tányér? – emelt fel egy övtáskát és akadt meg a szeme Tay tányérján.
- Oh Csak egy haverom volt itt… majd elviszem neki. – mondtam és kikaptam a kezéből egyenesen a kert felé indulva.
Át kellett kajtatnom a Nappalin, hisz csak ott lehetett kijutni a kertbe… na meg ezek szerint a konyha ablakon.
Mikor beléptem a nappaliba ijedten meredtem a kint lévő barátnőimre.
Jesszus remélem nem látták meg. Kirontottam az üvegajtón, s rémülten néztem körbe.
Sehol Taylor…
Óriási, megkönnyebbült sóhaj hagyott el a barátnőim meg értetlenül néztek rám.
- Mi van Als?
- Semmi semmi… csak egy macska itt ólálkodott… és azt hittem még mindig itt van az a piszkos dög… - kamuztam, és én is csodálkoztam hogy ilyen jól ment amikor elég ritkán teszem ezt…
- Gonosz vagy! Attól még hogy farkasos vagy nem kéne ilyeneket mondanod a cicákról. – nyávogott Szirén, én meg a szememet forgatva mentem vissza az övtáskával a kezemben.
Hirtelen megcsörrent és rögtön el is dobtam ijedtemben.
- Jesszus ki hallgat ilyen szemetet? – rontott be a nappaliba Taylor Brown.
- Ömm.. egy haverom itt hagyta a táskáját. – vettem fel gyorsan a földről a cuccát, de sikeresen ki is esett belőle minden.
Ő is lehajolt mellém amikor elkezdtük összeszedni Sztárom pénztárcáját, lakáskulcsát, kocsi kulcsát, és egyéb bigyóját… végül mind ketten a telefonért nyúltunk és mint a filmekben összeért a kezünk. Mind ketten felnéztünk egymásra és elmosolyodtunk. Éreztem hogy az arcom égni kezd, s szemeim alatt a bőrszínem rikítóbbá varázsolódik.
Egy darabig elmélyedtem abba a csodálatos gesztenyebarna szemébe, majd észhez kaptam és kezembe vettem a telefont, ami az Apologize c. számot ismételte már másodjára az One Republic-tól.
- Kis Egoista. – csúszott ki a számon , s végül megszólalt az üzenetrögzítő amitől majdnem kiesett a kezemből a telefon.
- Taylor nagyon ajánlom hogy most azonnal told ide a segged a munkahelyedre!! – kiabálta David, majd a fülemhez kaptam a telefont a zöld gombot megnyomva végül amit nem értettem miért csináltam.
- Öm… Nemsokára ott lesz… nálunk hagyta a telefonját. – szóltam bele ami úgy szint meglepett.
- Oh nocsak… végre csajozik a drága?
- Nem! Nem vagyok a csaja! Csak pár utcányival lejjebb lakom és átjött… - mondtam az igazat.
- Szóval csajozik. Végre! Azt hiszem lassan a sajtó kezdett szimatolni a felől hogy meleg. – mondta, mintha meg se hallotta volna az előző mondatom.
- Nos… talán én tudom védeni de nem szeretnék vele egy címlapra kerülni. Sőt!! Nem is akarok címlapra kerülni… - mondtam és egy pár percre egyedül éreztem magam – és már most viszem is mindenét át mert se kosija se háza se pénze és végső soron se telefonja… Visszhall! - mondtam és letettem a telefont.
Egy óriásit sóhajtottam hogy végre vége és észrevettem a kíváncsi szempárokat amik mind rám merednek.
- Csak egy tök átlagos haverom… mostanában totál fel van fúja a sajtónál mert valami órási észnek képzeli magát… - erre mégjobban értetlenül meredtek rám, s szem forgatva válaszoltam - Olvassatok újságot! – hadartam el gyorsan és már indultam is ki az ajtón.
Nagyon reméltem hogy megtalálom ahol lakik. Valami palotát kéne találni, vagy olyan helyet amit védenek mint a parlamentet. Vagy legalábbis pár 5méteres kigyúrt fazon áll a ház előtt.
Erre a gondolatra eszembe jutott hogy a házba biztos be tudott jutni… és van az a film.. a „Randiztam egy sztárral” … abban a csávónak volt vagy 5 kocsija… bár az igaz hogy ő otthon volt. Most biztos nem szállítatnának ide 2 Mercit 3 BMW-t és vagy 5 Poschet mert feltételezem van elég kocsija.
Azt mondta hogy pár utcával lejjebb de most merre van a lejjebb? Mindenesetre elindultam balra, és meglátom hol kötök ki. Nem sokat kellett mennem ahhoz hogy megtaláljam. Ott járkált egy teljesen átlagos ház előtt bosszankodva.
Akaratlanul is elmosolyodtam és már a telefonomhoz is nyúltam hogy le kéne kamerázni, hisz ezt megszoktam, mivel folyton ezt csináljuk a haverokkal szívatásból, de végül mégsem mert nem tehetem fel youtubera azt pedig nálunk kötelező akármilyen kínos is. Ezért inkább elvettem a keze a telefonomtól, és tovább lépdeltem, de még így se vett észre.
Már kb. úgy 5méter választott el minket, de még most is háttal nekem, fogta a fejét és káromkodott amin jót mulattam.
- ÁÁÁ Úr isten Taylor Lautner! – kezdtem el sikítozni és a srác előttem úgy megugrott hogy azt hittem a virágok között végzi ami előtte volt.
Persze én jót nevettem utána. Kár hogy az arcát nem láttam de egye fene megérte.
- Szia! – köszöntem végül mintha mi sem történt volna, de a hatalmas mosoly megmaradt az arcomon – Elhoztam a holmid a rendező meg úgy tudja a csajod vagyok, de remélem megértette hogy nem vagyok az. – hadartam el és a kezébe nyomtam az övtáskáját.
- Halálra rémisztettél! – förmedt rám, de láttam hogy csak színleli a haragot… arcmimikája nem volt most képes haragos, bosszús tekintetet erőltetni, így csak lebiggyesztett szájjal próbált elnyomni egy kitörő mosolyt.
- Tudom hogy örülsz nekem… nem kell rejteni.. vagyis nem nekem… a kocsid már biztos hiányzott… vagy legalábbis a kulcsa.
- Te átkutattad a táskám? – nézett rám gyanakvóan egyik szemöldökét felhúzva, s fél mosollyal az arcán.
- Nem csak megijesztett az a szám aminek a videó klipjében szerepelsz… mármint az az One Republic szám…
- Csak nem One Republic rajongó vagy?
- Nem! Egyáltalán nem… csak ezt sz… - nem mondtam ki amit akartam… inkább hallgattam egy 5 másodpercet míg kitaláltam mit mondjak – Szóval megijedtem és elejtettem aztán meg minden kiesett belőle és Taylor segített összeszedni… vagyis az egyik barátnőm bátya. De nyugi nem tud senki semmit csak Mendy… köszönhető neked.
- Úgyis megtudják ha jobban összebarátkozunk. Nem úszod meg a paparazzókat.
- Hurrá… - éjjeneztem letört hanggal – Te hogy szöktél meg a kertből?
- Átmásztam a szomszédba ahol ki lehetett menni. – bólintottam most már világosan átlátva a helyzetet.
- Na megyek mert még lassan azt hiszik elraboltak. – nevettem el magam, majd ő is csatlakozott.
- Oké! Kösz az életmentést. David már látom előre hogy megfojt.
- Kérlek! Barátnőd van „Végre” – mondtam a végre szót kiemelve – nem hiszem hogy megfosztana a szerelemtől – játszottam a szépszerelmest, mint aki komolyan beveszi hogy járunk, majd megadtam magam az érzelmeimnek és kifakadt belőlem egy óriási mosoly – Jó munkát! – kívántam és megfordultam.
- Jövök neked! És jó bulizást!
Köszönésnek csak felemeltem a kezem, s intettem egyet, majd gyorsabbra vettem az iramot.
Taylor elhajtott mellőlem ezüst Cabriójával, s intett még egy utolsót, amire csak bólintani tudtam.
- Szóval Taylor Lautner az a barát. – hallottam meg egy ismerős hangot mögülem, s eljátszottam ugyanazt a jelenetet, amit pár perccel ezelőtt Tay.
Majd megfordultam, és életem értelme állt előttem.