3. fejezet Lehetőség

A telefon kicsörgött, de semmi csak a telefon sípoló zaja, ami valójában nem értek miért van … csak fáj tőle a fejem.
Már vagy 3 perce csak azt a zajt halottam, s mikor elvettem a fülemtől, s épp le akartam tenni megszólalt egy női hang.
- Hallo ki az? – kérdezte érdeklődve én pedig lefagytam. – Tay megint szórakoznak.
- Oh akkor tiltsd le! – hallottam egy ismerős férfi hangot a vonal túlsó végérül, csak kissé halkan.
- Nem én… izé… egy… valaki felírta nekem ezt a számot egy papírra és azt hittem hogy…
- Ki írt mit a papírra?? – hallatszott dühösen az nő hangja.
- Bocsi de ki vagy? – hallottam meg Tay hangjár és éreztem hogy nincs jó kedvében.
- Bocsánat hogy zaklattalak! Esküszöm többé nem fordul elő! – förmedtem rá, majd kinyomtam és az ágyhoz vágtam a telefonomat, amit amúgy 2 hete vettem.
Iszonyú dühös voltam hogy képes voltam felhívni, és még normálisan se bír velem beszélni. Többet az életben nem csinálok ilyet, hogy én hívok fel valakit, főleg egy sztárt, mert még ki tudja véletlenül feljelentenek telefonos zaklatásért. A mobil elkezdett rezegni, majd a megszólalt a „Caught Up In You:On iTunes Now!” c. szám.
Kb. fél percnyi durcizás után felálltam a gép előtti székből, s az ágyhoz vánszorogtam, majd kezembe vettem az értéket, s megnyomtam a zöld gombot.
- Hall…
Letették…
Miután kidühöngtem magam, mindig rosszabbul érzem magam… a gyomorgörcs újra úrrálett a hasamon, s gombóc nőtt a torkomban.
Óriási bűntudatom támadt, s valakivel annyira szerettem volna beszélni valamiről, ami eltereli ezt az egész helyzetet, de nem msnen, hanem élőben, vagy telefonon. Beszélni akartam nem pedig írni. Ki akartam sírni az egész fájdalmamat valakinek,de egyke voltam anya meg már biztosan a másik világban jár, pl. süti országban, vagy mit tudom én hol.
Elhelyezkedtem az ágyban, s a plafont kezdtem el nézni, míg csak nem valami idegesítette a fenekemet, s kivettem alólam a Japán gyártmányt, egy Samsung s5230-at, s épp letettem volna az ágy melletti asztalkára, amikor elkezdett rezegni, s meg sem néztem ki, felültem rögtön és izgatottan beleszóltam.
- Hallo?!
- Szia… bocsi az előzőért csak azt hittem nem hívsz.
- Én is bocsi csak azt hittem átvágtál.
- Igen azt tudom…
Most is szívesen meghaltam volna szégyenemben, s beállt a síri csend. Arra vártam hogy megszólaljon, de a túlsó vonalról semmit, csak Taylor Lautner lélegzését hallottam, ami valami csodálatos volt.
- Bocsi… – kezdtem bele végül, s ő is pont így kezdte a mondandóját ugyanakkor, s elkacagtuk magunkat – kezd te.
- Oh kezdjem én a bocsánatkérést?? – mondta felháborodott hangon a vonal túlsó végén, majd meg sem várva a válasz belekezdett egy teljesen más hangnemben – Bocsi hogy úgy szóltam hozzád, csak… elég pocsék napom volt. – mondta bánkódottan, majd felháborodva folytatta - A forgatáson, leestem az emelvényről, amit a holnapi újságban olvashatsz is, és láthatod is hogy szerencsétlenkedtem… vagy ha nézted a Híradót akkor láthattad is, de ebben reménykedek hogy nem láttad mert nem szeretnék égni… na meg kb. előtte fél órával hallottam egy ordibálást, amit nem volt valami pompás hallani, de örültem hogy a személy nem gondolta komolyan a dolgot.
- Tényleg bocsi. – kezdtem bele rögtön utána – nem szeretem ha valaki tévesen tud dolgokat ezért elmondom hogy akkor tényleg komolyan gondoltam, na meg fél órával ezelőtt is, aztán meg nem tudom mi történt. Valami bevillant hogy meg kell tennem és megtettem… aztán meg valami nőci vette fel… hát azt hittem felrobbanok hogy tényleg átvágtál, utána megszólaltál, és… hát vegyük úgy hogy most már egálban vagyunk OK? – mondtam mosolyogva.
- Rendben… - mondta, s hallottam a mosolyt a hangjában – nos… akkor mikor talizunk? – vágott bele a közepébe, s megrémültem. Egy hang se jött ki hirtelen a torkomon, el is felejtettem hogy találkozni akar… csak tudnám minek.
- Miért akarsz ennyire találkozni? – kérdeztem végül, s egy jó fél percig nem hallottam semmit felőle, már lassan kezdtem aggódni – Hallo?!
- Ömm … bocsi csak … izé hát nem is tudom… jó lenne egy ilyen barátot is szerezni aki nem folyton a munkámról csacsog és nem hív „csak úgy véletlenül” Jacobnak. – hadarta el gyorsan s várta a válaszom.
- Nos… nem is tudom… - filóztam mindezen.
Számításba vettem a lehetséges jövőt.
1.lehetséges út: Elmegyek találkozunk, és annyi, aztán csak telefonálgatunk majd megunjuk egymást.
2. Lehetséges út: Elmegyek találkozok vele, majd egyre többet és többet, aztán jön a sajtó és az egyik reggel valami szerencsétlenség éri a kávéscsészét, vagy a benne levé kávét, mert meglátom a címoldalon : „Miss Taylor Lautner” és mi ketten kézen fogva, mindketten ugyanolyan napszemüvegbe, óriási mosollyal az arcunkon. Persze mindez PhotoShop.
3. lehetséges út: Nem megyek el, teszek magasról arra hogy egy szupersztár barátkozni akar velem és élem tovább a megszokott életem, a 7 legjobb barátommal, akik valószínűleg egész idő alatt ezzel fog nyaggatni én meg kegyetlen módon mindig leordítom a fejüket hogy hagyjanak már ezzel, nem érdekel a srác (amit persze majd elhitetek magammal).
4. lehetséges út: Nem megyek el és egész végig amíg nem találkozok a barátnőimmel eszem magamat hogy talán mégis el kellett volna menni… majd amikor találkozok velük ők ordibálnak rám hogy miért nem mentem el… majd egy nap megfognának és elráncigálnak egy úgy szint forgatási helyre, én nagyba ellenkeznék , és menekülnék elfelé, majd Taylorral találnám szembe magam, aki teljesen letört a látványomtól, s a rajongói nekem jönnek… utána már menekülhetnék… vagy nem… a barátaim szívén múlik.
- Akkor… gondolom nem. Na de akkor most azt mond meg te miért?
- Mi??? – ijedtem meg a hangra, és észrevettem hogy elment egy kis idő.
Olyan szinten megijedtem hogy a telefon a földön landolt majdnem, óriási mázli volt hogy még időben elkaptam a gyűrűs és a kis ujjammal, fogalmam sincs hogy siketült ezt a mutatványt művelnem de büszke voltam magamra.
- ÖÖÖ bocsi csak elgondolkoztam… - tettem gyorsan a fülemhez a telefont.
- Semmi baj. – hallottam a szomorú hangját – és bocsi h pocsékoltam az i…
- Elmegyek – böktem ki.
- Tényleg? – hallottam csodálkozó hangját.
Igen tényleg? Én elmegyek? Mi volt ez? Most miért mondtam ezt hirtelen? Nem lenne könnyebb nemet mondani? Legalábbis az életem könnyebb lenne azt hiszem… bár ha azt mondanám hogy nem a 3. lehetőség csak úgy lenne alkalmazható ha épp nem lenne kedvem találkozni vele, de az a baj hogy van, csak félek így ha nemet mondanék akkor a legunszimpatikusabb döntés, így hát úgy látszik tényleg elmegyek.
- Tényleg. – mondtam ki végül, s szinte láttam magam előtt az arcát.
- Köszi!! Nem bánod meg! Akkor mikor? Hol?
- Remélem nem bánom meg és holnap nem, se holnapután max. délután… hétfőn meg dolgozok, de utána való kedden szabad lennék egész nap. Na meg neked mikor lenne jó? És tényleg hol lenne a legjobb?
- Ok akkor vasárnap délután… akkor én is ráérek… kedden nem jó szerdán fejezzük be a forgatást, szóval nekem csütörtökön lenne már jó meg utána 2 hétig. És… van egy ilyen érdekes állatkert... tök nyugodt meg minden… szép hely nagyon, és van benne egy parkféleség. Egyszer volt alkalmam elmenni oda, és imádtam. Itt van a közelben.
- Jó neked a közelben vagy nekem? – kérdeztem nevetve.
- Mindkettőnknek. – mondta, s elcsodálkoztam. Itt lakna a közelben vagy mi az istenért mondta hogy mindkettőnknek? – egy pár utcával lejjebb lakok most jelenleg, szóval úgy kb. ebben a hónapban szinte szomszédok vagyunk szóval sokat tudnánk találkozni.
- Ebben a hónapban… - csúszott ki a számon amit csak gondolatban akartam ismételni magamban, s mikor észrevettem hogy ezt kimondtam ijedtemben letettem a telefont.
- Úr isten mit tettem? – kaptam a fejemhez amikor észrevettem a „Hívés vége” feliratot.
Gyorsan újratárcsáztam a számot, s rögtön felvette Tay.
- Nem csak ebben a hónapban találkozhatnánk… félre ne érts kérlek .. csak ebben a hónapban lakunk itt kérlek bocsáss meg, attól még hogy elmegyünk nem…
- Neee!! Ne kezdj kifogásokat keresni én bocsi hogy letettem és tudod csak magamban akartam ezt kimondani hogy végiggondoljam a lehetséges utakat amik lehetnek a hónap után mint amikor … és amikor kimondtam … magamhoz kaptam és ijedtemben kikapcsoltam utána meg nem hittem el hogy ezt tettem ezért hívtalak vissza… bocsi megint hogy ilyen hülye voltam. – hadartam, és tényleg leszokhatnék már végre erről a szómenésről.
- Semmi baj. Lassan kezdem megszokni Alyson. – nevette el magát, s bár ő nem láthatta, vágtam egy unott fejet, s közben megpróbáltam ki tudja minek elnyomni a mosolyom.
- Kedveském!! Most már igazán leszállhatnál a telefonról és jöhetnél vacsorázni! – hallottam a háttérben egy női hangot és már felkészültem rá hogy megkérdezem hogy ki ez a csaj aki felvette a telefont, és aki most szólt h kész a vacsi, amikor Tay tudatán kívül pofára estem, s hálát adtam az égnem hogy eme félisten így válaszolt – Ok Anya mindjárt megyek, csak még elköszönök. – hallatszott kissé elnyomva.
Valószínűleg eltakarta a telefont, mielőtt ezt elmondta, de akkor is nagyot sóhajtottam hogy ez így történt és nem égettem le magam.
- Bocsáss meg lassan mennem kell.
- Semmi baj – mondtam idegesen vigyorogva megint magamban mintha előttem állna és úgy beszélgetnénk.
- Akkor vasárnap délután, olyan 3 körül elétek megyek.
- Honnan tudod hogy hol lakom?
- Láttalak hazamenni… nagyon siettél haza. Épp a lábtörlőt igazgattad amikor elmentem előttetek. - mondta, s kissé megrémültem, hogy látta a búvóhelyét a kulcsnak – na akkor 3ra jó?
- Persze! Addigra próbálom elpaterolni a csajokat… ha meg nem menne … szerintem hozd magaddal a biztonsági őrödet vagy valakit aki megvéd tőlük, ha nem tudnám elzavarni őket.
- Rendben.
- Taylor!!! – hallatszott anyukája megint sokkal haragosabban, majd Tay unott, kissé ideges sóhaja.
- Akkor szia! – köszönt el végül.
- Szia! Jóéjt!
- Szép álmokat Alyson! – mondta, s letette a telefont.
Olyan aranyosan ejti ki a nevemet… mintha… valami varázslat lenne. Mindig kiemeli az elejét, majd vágyakozva a végét… mintha valamire kérne de mégsem. S előtte mindig tart egy ilyen 2 másodperc hatásszünetet. Ezt legközelebb felveszem!
Még mindig a kezemben tartottam a telefont, s mikor véglegesen felfogtam hogy vasárnap délután Taylor Lautner elvisz egy állatkertbe nem bírtam a bőrömbe lenni és elkezdtem össze vissza csápolni, plusz elfojtott sikítást hallattam.